Amikor az írás visszaadta önmagamat

2. Rész 

Amikor a betegségem visszatért az életembe, vele együtt az írás is visszatért. De ezúttal már egészen más jelentőséget kapott.

Korábban szerettem írni. Versekkel kezdtem, majd történetek születtek belőlük. Az évek során az írás egyfajta menedékké vált számomra. De amikor ismét szembe kellett néznem a betegséggel, rájöttem, hogy már nem tudom elképzelni nélküle az életemet.

Az írásban ugyanis megtaláltam önmagamat. Azt a nőt, aki nem beteg. Azt, aki erős, aki harcol, aki nem adja fel, és aki minden nehézség ellenére képes tovább álmodni.

A történeteim jelentős része a kórházi napok, a kezelések és a legnehezebb időszakok alatt született meg. Talán kívülről nehéz megérteni, hogyan lehet egy kórházi ágyon fekve egy teljesen másik világban élni, de számomra ez jelentette a kapaszkodót.

Amikor írni kezdtem, megszűnt körülöttem a kórházi világ. Nem a kezelésekre gondoltam, nem arra, hogy beteg vagyok, és nem arra, mi vár rám másnap.

Hanem a szereplőimre.

Arra, hogy vajon mi fog történni velük. Kit szeretnek majd? Kit veszítenek el? Milyen döntést hoznak? Hogyan alakul tovább az életük?

Annyira bele tudtam merülni a karaktereim világába, hogy egy időre én is velük éltem. Átéltem az örömeiket, a fájdalmaikat, a szerelmeiket és a veszteségeiket.

A legnehezebb pillanatokban nem a betegséggel azonosítottam magam. Hanem azzal az alkotóval, aki a saját világát építette a papíron.

Élni akartam a karaktereim életét. Tudni akartam, mi történik velük a következő oldalon. És minden egyes történet újabb okot adott arra, hogy tovább írjak.

Ma már tudom, hogy számomra az írás sokkal több, mint egy hobbi vagy egy választott hivatás.

Az írásban nem a betegséget láttam. Hanem önmagamat.

Azt az embert, aki mindig is bennem volt, és akit semmilyen nehézség nem tudott teljesen elhallgattatni.

Mert vannak dolgok, amelyekbe nemcsak belekezdünk, hanem amelyek nélkül már nem tudjuk elképzelni az életünket. Nekem az írás ilyen lett.

Vitkóci Virág