Bankrablás ügyintézés alatt
Megosztás
Kedves Olvasó!
Nagy örömmel tölt el, hogy több emberhez jutott el az első bejegyzésem, mint amire előzetesen számítottam. A "Hüllők városa" megjelenéséig igyekszem legalább hetente két alkalommal jelentkezni, novellák és könyvrészletek mellett mással is készülök majd, de utóbbi legyen meglepetés. Ezúttal egy abszurd szatírát hoztam, remélem tetszeni fog.
//
Amikor tavaly novemberben bementem a bankba, egy egyszerű hitelszerződés intézésére kértem szabadnapot. Fogalmam sem volt arról, hogy életem legszürreálisabb élményében lesz részem.
A sorszámkijelző szerint még harmincketten voltak előttem. A nyolc ügyintéző egyenlő gyorsaságú munkájával is legalább két óra várakozással számoltam. Pörgettem a közösségi felületeket, jelentéktelen politikai tartalmakat olvasva. Jobb elfoglaltság híján figyeltem az embereket is. Egy negyven év körüli férfi lépett be, világosbarna öltönyben, nyakkendővel és kalappal. Mosolygott. A sorszámhúzó automatához lépett, és húzott egy cetlit. Jól megnézte.
– B-117. Kitűnő.
Leült mellém.
– Elnézését kérem – fordult hozzám. – Mi volna az Ön sorszáma?
Megnéztem a cetlimet.
– B-116. Utánam következik.
– Nagyszerű. Tudja, hiányzik még egy kisebb összeg az új hajómhoz. Fenséges jármű, nem hagyhatom, hogy másé legyen.
Kedves embernek tűnt.
– Ön is hitelt szeretne felvenni? – kérdeztem.
– Praktikus megoldást keresek a probléma megoldására.
– Ennyire szeretne egy hajót?
– Már van három. De ebben valami különleges energiát érzek. Mintha magához szólítana.
Legalább egy órát beszéltünk, mire én következtem. Néhány aláírásra volt csak szükség a folyósításhoz, ezért gyorsan végeztem. Ahogy felálltam, már meg is szólalt a hangosbemondó.
– B-117.
A férfi leporolta a nadrágját. Megigazította a nyakkendőjét. Elindult felém. Mint kiderült, pont egymást váltottuk. Kedvesen köszönt nekem, ahogy elhaladt mellettem. Megfordultam. Láttam, ahogy egy kis méretű pisztolyt helyez a zakójából az asztalra, majd finoman rátette a kalapját, és helyet foglalt.
– Üdvözlöm, kellemes napot!
– Jó napot – mondta az ügyintéző, remegő hangon.
– Bankrablás ügyintézésében szeretném a segítségét kérni. Elnézését kérem, tudom, hogy ez némileg megzavarja a munkanapját.
A hitelszerződésem hirtelen teljesen érdektelenné vált. Kerestem egy üres széket, ahonnan jól hallottam a beszélgetést. Az ügyintéző félve válaszolt.
– Uram, értesítenem kell a hatóságokat.
A férfi egy pillanatig gondolkodott, hátradőlt, majd folytatta.
– Természetesen megértem az álláspontját. A bank biztosítással rendelkezik a kívánt összeg felett, ezért semmilyen kárt nem okozok az intézménynek.
– Uram, szeretek itt dolgozni. Kirúgnak, ha nem cselekszem a protokoll szerint.
– Pontosan kilencven centiméterre ül tőlem. Ebből a távolságból megfelelő esélyem van arra, hogy valamelyik fontos szervét találjam el. Ha Ön meghal, már mindegy lesz, engem elkapnak vagy sem.
Elgondolkodott.
– Ha meghalok, tényleg nem tudnak már kirúgni. Talán tudok segíteni Önnek.
– Most, hogy tisztáztuk a mindkettőnk részére előnyös részleteket, a szíves segítségét kérném.
– Mekkora összegre lenne szüksége?
– 600.000 euróra. Új hajót szeretnék vásárolni, és ez a csekély összeg hiányzik még a vételárból. Az elmúlt napok pénzforgalmát tekintve, és a reggel óta beérkező pénzszállító autók számából következtetve ez az összeg nem okozna komoly fennakadást.
– Nem hiszem, hogy meg tudom oldani.
– Bízom magában – mondta a férfi, majd végigsimította a kezét a kalapján.
– Van egy ötletem. Szerződést készítek ötezer euró szabad felhasználású kölcsönről, azzal el tudom juttatni a pénztárig.
– Kitűnő ötlet. De Ön is velem jön, szükségem van a szakértelmére.
A férfi szorosan követte az ügyintézőt, egészen a pénztárig. Én is követtem őket, mindenről tudni akartam.
A pénztáros mosolyogva nyújtott kezet.
– Üdvözlöm, köszönöm, hogy bankunkat választotta.
– Részemről az öröm.
– Ha jól látom, ötezer eurót szeretne átvenni.
– 600.000 euróra lenne szükségem, de csak így juthattam el Önhöz.
Ekkor ismét előkerült a fegyver, amit a férfi a mellette ülő ügyintéző ágyékához szorított.
– Kérem, ne kezdjen hősködni, a kollégája nagyon haragudna Önre, ha elveszítené a golyóit.
– Uram, értesítenem kell a hatóságokat – szólalt meg elcsukló hangon a pénztáros.
– Jogában áll, de én nem tenném az Ön helyében.
– Követnem kell a protokollt.
– Önnek is adok néhány másodpercet, hogy eldöntse, az élete vagy a munkája fontosabb.
A pénztáros elgondolkodott. Majd elővett három zsákot.
– Megfelel, vagy táskában kéri?
– Kérem ne fáradjon, hoztam magammal.
A zakója belső zsebéből egy összehajtott, barna vászontáskát húzott elő, amin egy jól látható kék-zöld, földgömb alakú szimbólum mellett a "Figyelj a környezetre, figyelj a jövődre" felirat volt olvasható.
– Megfelel háromezer darab, kétszáz eurós címletekben?
– Nagyszerűen hangzik. Nem szeretnék mohónak tűnni.
A pénztáros remegő kezekkel pakolta meg a pénzszámláló gépet.
– Uram... – szólalt meg az ügyintéző.
– Igen?
– Eltehetné már azt a fegyvert. Kezdem kellemetlenül érezni magam.
– Nem szeretném elrontani a napját. Kérem bírjon ki még harminc másodpercet.
– Túlságosan kerek az összeg, nem szeretnék gyanúba keveredni – zárta le a széfet a pénztáros. – Tettem a táskába még néhány százezer forintot és egy aranyrudat. Így sokkal hitelesebbnek tűnik.
– Ha Önnek így megfelelő, örömmel elfogadom.
– Számunkra könnyebbség.
A pénztáros átnyújtotta a táskát.
– Készen is volnánk.
– Köszönöm a gyors ügyintézést – biccentett a férfi – Elégedett vagyok a szolgáltatással.
– Mi köszönjük, hogy nem rendezett jelenetet.
Ebben a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó. Két rendőr lépett be. A fiatalabbik körbenézett. Sokáig forgatta a fejét, mire kiszúrta az ügyintéző ágyékához szorított fegyvert. Már kezdtem megsajnálni a bankrablót, aki az egész műveletet feltűnésmentesen hajtotta végre. Eddig a pillanatig.
– Bejelentés érkezett bankrablásról – szólt az idősebb a pénztároshoz.
Az ügyintéző válaszolt.
– Én nyomtam meg a vészjelzőt.
A rendőr körbenézett. A bankban teljes nyugalom. A táska pedig már a rabló kezében.
– Úgy látom, azóta megoldódott.
– Az úr éppen távozni készült.
– Erőszaknak nyomát sem látom – szólalt meg ismét a fiatalabb.
– Végig nagyon tisztelettudóan viselkedett – mondta a pénztáros.
Az idősebb rendőr elégedetten jegyzetelt.
– Úgy gondolom, nincs itt semmi látnivaló. Csak rontani tudnánk a helyzeten. Fricikém, te is éhes vagy? Szerintem ideje ebédelnünk – nézett a fiatalabbra.
A bankrabló udvariasan vágott közbe.
– Elnézésüket kérem, hogy félbeszakítom a társalgást. Úgy gondolom, ideje már távoznom, nem szívesen akadályoznám a bank napi működését.
– A mi kötelességünk a lakosság nyugalmának megőrzése. Mindenki nyugodtnak tűnik. Mit keres maga még itt? – kérdezte az idősebb rendőr. – Távozzon, mielőtt meggondolom magam.
– Köszönöm, Biztos Úr. És köszönöm a gördülékeny ügyintézést.
Elegáns, lassú léptekkel hagyta el az épületet. Feltűnésmentesen. Hosszú percekig ültem még a bankban. Fel sem fogtam igazán, hogy valóban megtörtént, amit láttam. A rendőrök még tíz percig tartózkodtak bent. Jegyzőkönyvet írtak, majd a legnagyobb nyugalomban, ebédelni indultak.