Részlet egy kimerült óvónő naplójából
Megosztás
Az ember azt gondolná, hogy ha ilyen mesébe illő helyen vagyok, mint Guilin, akkor majd magától jön az ihlet, és könnyű lesz kikapcsolódni.
A valóság most mégsem ilyen. A nemzeti ünnep miatt az egész ország szabadságon van, és mindenütt hömpölyög a tömeg. Nekem sincs sok választásom: óvónőként akkor van szünetem, amikor másoknak is. Korábban írtam, hogy ilyenkor inkább otthon maradok – most mégis útnak indultam, mert szeretnénk időt együtt tölteni a testvéremmel.
Napok óta fáj a fejem. Talán a fáradtságtól, talán a túl sok zajtól, ingertől. A kikapcsolódás sem könnyű, legtöbbször csak alszom vagy olvasok csendben. Talán majd egy hűvösebb napon, amikor visszanézek ezekre a napokra, újra megszületik bennem az ihlet.
Most minden kreatív energiám a tanév elején az óvodára megy el – azon töröm a fejem, hogyan tehetném színesebbé a gyerekek napjait, hogy örömmel jöjjenek suliba. És közben mosolygok magamon: sokszor jobban elfáradok a tervezéstől, mint ők a játéktól – pedig elvileg nekem kellene bírni jobban.
Ennyi fért ma belém.
(És igen, nem vagyok épp a legfitterbb – mire felértünk a hegy tetejére, kb. tízszer kellett megállni. Talán itt az ideje, hogy visszamenjek a kondiba.)
