Szerző
Efi
Kovács Brigitta vagyok. Efi néven írok, melyet egy hosszú, autós utazás során, egy álomból felébredve “kaptam”.
Körülbelül három éve kezdtem el rendszeresen írni. Előtte is voltak próbálkozásaim, de irományaim az újraolvasást követően mindig a kukában landoltak. A legelső mesét nyolc évesen írtam egy emlékkönyvbe.
Ezt követően csak az irodalom és egyéb nyelvi órák fogalmazásaiban sercegett a tollam a papír alatt. Hálás vagyok az összes magyartanáromnak, hogy gondolataimat mindig hagyták szárnyalni. Anyukámnak is rendkívül hálás vagyok, hogy míg nem tudtam olvasni, addig esténként népmesékkel táplálta fantáziám kútját.
Mindig is fontos volt számomra, hogy olyan tevékenységgel töltsem a hétköznapjaimat, melyet lelkesedéssel, szenvedéllyel űzök. Sokat utaztam és közben mindenfélét kipróbáltam: tanítottam intézményes rendszerben az egykori tanáraimmal, voltam call centeres egy nagyvállalatnál, dolgoztam szobalányként európai luxushajón, felszolgáltam síparadicsomban, voltam idegennyelvű ügyfélszolgálatos, könyveltem számlákat kiskosztümben, szkenneltem éjt nappallá téve recepteket, egy hegyekkel körülölelt meseszép bajor kisvárosban. A szárnyaimat viszont egyik helyen sem használhattam.
Végül 27 évnyi folyamatos olvasást és önkeresést követően megérkeztem az íráshoz, ahol a tengernyi ötletem mind korlátlanul megvalósulhat történetek formájában.
Kétféleképpen születnek az írásaim. Vannak az ihletettek, melyek csak úgy kiszaladnak belőlem egy szuszra. Forrásuk valahol a lelkem legtisztább részén gyökerezik, s én csupán a csatorna vagyok megérkezésük során. S vannak a komótosabbak, a gondolatokból érkezők, melyeket az agyammal érezve pötyögök a gépbe. A közös bennük, hogy bár egytől-egyig kitalálmányok, mégis igazat szólnak, s valamilyen formában mindig igyekeznek világunk szépségeire irányítani olykor-olykor elkallódó figyelmünk.
Úgy örülök, hogy végigolvastad! Hálásan köszönöm, hogy a temérdek tennivalód mellett időt szántál e néhány sorra!
Szeretettel ölel: