Közösségi kóter€3,38
E-book
Szerző
Egri László
Költő, író.
Nyírbátorban születtem 1988-ban, gyermekkoromat Pócspetriben töltöttem. Tizenéves korom óta foglalkozom versírással. Mindig is vonzott a művészetek és a kultúra világa. Hivatásomat is úgy igyekeztem megválasztani, hogy ettől a világtól ne szakadhassak el. A Debreceni Egyetemen szereztem történelem-magyar szakos tanári képesítést. A munkavállalás sodort Hajdúszoboszló városába. 2012 közepe óta élek ebben a hangulatos városkában, Emesével a feleségemmel együtt. Jelenleg a BSZC Bocskai István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tagintézményvezető-helyettese vagyok.
Több versíró pályázaton eredményesen szerepeltem már.Mindemellett a 2013-as év elején útnak indított Polikróm művészeti folyóirat alapító-főszerkesztője vagyok.
2013 májusa óta a Cédrus-díj kurátori feladatait látom el. 2013 szeptemberében a Kortárs Költő Liga elnökének kértek fel. 2014-ben Közösségi kóter címen jelent meg regényem a Publionál. 2015-ben Világmező címmel verseskötetem, 2016-ban verses mesekönyvem (Szúnyog Szabi), 2018-ban pedig történelmi regényem (Patrióta) jelent meg. 2019-ben újra verseskötettel jelentkeztem, amely a Vésetek címet viseli.
2014 szeptemberében csöppent életembe kisfiam, Marcell.

A szerző könyvei
Közösségi kóter€3,38
E-book
Patrióta€4,48
E-book
Pennamorzsák€0,56
E-book
Szúnyog Szabi€2,42
E-book
Vésetek€5,60
E-book
Világmező€2,53
E-book