Szerző
Füredi Annamária Márta
Egész kis apró koromban kezdtem irogatni, hosszú és vicces, rímes kis verseket faragni, az elsőt körülbelül öt évesen. Aztán készítettem rajzos német tankönyvet a testvéremnek kilenc évesen. A gimnáziumi évek alatt inkább esszéket írtam, majd később verseket, dalokat. Eleinte mindent magyarul, aztán valamiért rászoktam, hogy angolul fogalmazzam meg a mondandómat.
A versekben hűen tükröződik ahogy a boldog és boldogtalan korszakok váltották egymást az életemben.
Mindig vonzottak az idegen nyelvek és más kultúrák. Húszévesen kezdtem ismerkedni a japán nyelvvel, és annyira elbűvölt a távolkeleti világ,
hogy rengeteg japán mesét és történetet fordítottam.
1997 és 2007 között született egy spirituális, történelmi jellegű trilógia, amelynek címe Protector.
A kötetek: I. The start of everything, II. Wingless angels, III. Nearer in time. A trilógia eredetileg
magyar nyelven íródott, majd egy ismerősöm kedvéért lefordítottam angolra. Később csak ezt fejlesztettem,
emiatt az angol verzió sokkal átgondoltabb, teljesebb.
2001-ben különdíjat kaptam egy Wass Albert forgatókönyvíró pályázaton, és 2003-ban Papp Árpád költő
a Fiatal Somogyi Tehetségek Antológiába válogatott be részleteket a forgatókönyvból és néhány japán
meséből. 2010 óta dolgozom egy forgatókönyvön, amelynek alapját a trilógia középső kötete adja. 2012-ben átestem egy májátültetésen, és az akkoriban átélt élményekből íródott a "Valaki meghalt és én élhetek" című önéletrajzi elbeszélés.
Amit írok, jórészt személyes ihletésű, de a széles egy világon bármi képes inspirálni. Érdekel a dolgok mögött rejlő lényeg, az ámulatba ejtő "megfoghatatlan".