A karlócai szellemház titka€2,53
E-book
Szerző
Gerda Green
Tizenévesként is írtam már, de 18 éves koromtól főleg művészeti cikkeket, kiállításmegnyitó szövegeket, tanulmányokat. Két blogot. Jelenleg a Szerzői könyvkiadás blog szerzője és szerkesztője is vagyok.
2012 végén/2013 elején írtam meg az első könyvemet Fény és förtelem címmel. 2014. februárja óta vagyok a Publio Kiadó szerzője. I.könyvemmel a XXI. Nemzetközi Könyvfesztiválon vettem részt. A II. A kék macska, 2014-ből. 2014. decemberében mutattam be a Polihisztor Könyvesboltban, a kiadóm szervezésében. A III. a Fenevadak Erdélyben, melynek a bemutatója 2015. június 10-én volt, az ötödik Publio Írói Klub keretein belül. A IV. A karlócai szellemház titka, így vált tetralógiává a sorozat. Saját nevemen: A Tündérherceg, Ízek innen és határokon túlról és az Egy őrült történet jelent meg szerzőtársakkal közösen. A 87. Ünnepi könyvhéten Békéscsabán és a Vörösmarty téren a kiadómmal vettem részt. 2016. október 14-én a Margó Irodalmi Fesztiválon voltam jelen. 2016. november 10-én a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválra hívtak meg. Életem első riportja Mészáros Mátyás:linken:http://publioboox.com/hu_HU/publio-kaleidoszkop-ii Keresztes Kata műsorvezető Fix tv Kata könyvespolcában, 2015-ben.
A IX. A kínai rejtély, a krimisorozat új darabja 2019 novemberében jelent meg. Könyveim: erotikus-romantikus könyvek, némi pszichotriller beütéssel, sok kulturális vonatkozással és gasztro kalandozásokkal. Örülök, ha olvasod és szereted a könyveimet.

A szerző könyvei
A karlócai szellemház titka€2,53
E-book
A kék macska€4,22
E-book
A kínai rejtély€5,63
E-book
Fenevadak Erdélyben€2,79
E-book
Fény és förtelem€4,50
E-book