Mindenen túl€10,31
E-book
Szerző
Hauser Tamás
Egészen fiatalon születtem, még 1979 nyarán. Aztán egyszer régen, mikor még a vajas kenyér a megkent felére esett és a térdig érő hó is elolvadt, írtam egy verset magyarórán. Úgy emlékszem az általános iskola negyedik osztályát tapostam. Vagy ő engem, de ez már nincs meg az emlékeimben tisztán. A lényeg, hogy akkor valami elkezdett kibontakozni bennem, amit hagytam elveszni egészen harmincéves koromig, néhány verset leszámítva. Majd egyszer csak, mintha csapot nyitottak volna bennem, egyfolytában írtam. Később dolgoztam írótársakkal egy közös regényen, amit heten írtunk felváltva, illetve jelentek meg novelláim antológiákban. Végül megszületett első kisregényem „Végtelen történet – Életeken át” címmel - amit, bár nem könyvnek készült és kezdetben jónak mutatkozott, mégis hatalmas bukásként éltem meg.
Megszégyenülve hagytam abba az írást az ezt követő nyolc évre. A korábbi lelkesedéssel együtt minden meghalt bennem. Ha nem így történik, sosem haladom meg magam.
Megszégyenülve hagytam abba az írást az ezt követő nyolc évre. A korábbi lelkesedéssel együtt minden meghalt bennem. Ha nem így történik, sosem haladom meg magam.
Díjak, elismerések
- Szerzői munkák:
- • Téli álmok antológia, novella – 2012
- • Végtelen történet – Életeken át, kisregény 2012 – (átdolgozva: 2014)
- • Őszi varázs antológia, novella – 2013
- • Beteg voltam, meggyógyultam, novella 2014
- • Egy őrült történet, regény (társszerző) 2014
- • Kettészakadt otthon antológia, vers – 2025
- • Mindenen Túl, regény 2026
- • Ed és Mia, kisregény (kiadásra vár)
- • Verseim sosem jelentek meg önálló kiadásban.
A szerző könyvei
Mindenen túl€10,31
E-book