Erewhon: A neurán Visszhanga€4,19
E-book
Szerző
Ian Lacrow
Ian Lacrow vagyok.
Történeteimben elsősorban azt kutatom, hogyan formálja a technológia az emberi döntéseket, és mi történik akkor, amikor egy rendszer a saját logikája szerint próbálja „megjavítani” a világot.
Az „Erewhon” sorozatomban egy posztapokaliptikus világba vezetem az olvasót, ahol a túlélés már nemcsak fizikai kérdés, hanem morális is. Egy félreértelmezett gépi rendszer döntései nyomán az emberiségnek szembe kell néznie saját határaival és azzal, hogy mit jelent embernek maradni.
Számomra az írás nem egy adott időponthoz kötött tevékenység. Az ötletek gyakran váratlanul érkeznek, és ilyenkor csak lejegyzem őket. A történetek később állnak össze legtöbbször csendben, nyugodt környezetben, ahol valóban el lehet mélyülni bennük.
Hiszem, hogy egy jó történet nemcsak szórakoztat, hanem kérdéseket is hagy maga után.

A szerző könyvei
Erewhon: A neurán Visszhanga€4,19
E-book