Szerző
Kómár-Külüs Ágnes
"Mindig is szerettem írni, egy blog írásával kezdődött.
A válásom után éreztem azt, hogy szeretném leírni miképpen is indul az új életem. Ahogy a saját történetemet írtam, gondoltam, megmutathatnám más nők miképpen kerültek bele és sikerült kijönniük egy-egy erőszakos kapcsolatból. Majd bekerültem egy bántalmazott nők csoportba, ahol további nők osztották meg a sorsukat. Így készült el a Félig nyitott szemmel könyvem.
A Veszélyes idegenek című könyvem szintén a saját történetem ihlette. Nem csak az én, hanem más nők történetét is feldolgoztam benne.
Nagyon fontos edukáció szempontjából, és azt hiszem, erre van a leginkább szükség mindenhol. Edukációra.
Nem tanítjuk meg a gyermekeket nemet mondani, meghúzni a határaikat, felismerni, hogy mikor bántalmazás áldozatai, és hogy hogyan és hol kaphatnak segítséget, különösen akkor, amikor a legfontosabb, a legnagyobb szeretetet és biztonságot biztosító (legalábbis így kéne lennie) társadalmi egységen belülről, a családból érkezik a támadás. Ezekben nyújt segítséget a Veszélyes idegenek c. kötet, hogy hogyan tehetjük ellenállóbbá a gyerekeinket, és hogyan segítsünk, ha arra szüksége van bárkinek a környezetünkben."