Mészáros László
Szerző

Mészáros László

„A nevem Mészáros László. Mindig is hittem abban, hogy az ember legmélyebb történetei csendben születnek meg: a hiányból, az emlékezésből, és abból a titokból, amit nem tudunk kimondani, csak megélni. Költőként és íróként számomra az irodalom nem mesterség, hanem út — egy belső zarándoklat, amelyen a fényt keresem a törékenység mögött.

A könyveimben ugyanazt próbálom megérinteni, amit az életben is: mi az, ami megmarad egy emberből, ha lehántjuk róla a szerepeket, a félelmeket és a zajt. Hiszem, hogy a szó képes lassítani a világot, és közelebb vinni ahhoz, amit Istennek, léleknek vagy egyszerűen embernek nevezünk.

Az Akit elrabolt az Isten ennek az útnak egy fontos állomása: egy találkozás, egy keresés és egy felismerés története. Olyan könyv, amelyben én is benne vagyok — minden sorában, minden csöndjében.”

Díjak, elismerések

  • A világ tengelyét mérem (2012) – bemutatkozó verseskötet
  • A káprázat kegyei (2013)
  • Kimért szívvel (2014) – Göncz Árpád ajánlásával
  • Sóhajszilánkok (2015) – Törőcsik Mari színművésznő előszavával
  • Madársírás (2015) – Verseskötet
  • Isten háta mögött (2016) – Történelmi kisregény
  • Nitta (2016) – Lírai regény
  • Sziromhasadás (2017) – Verseskötet
  • Teknősbéka-valcer, vagy amit kavartok (2017) – Kisregény
  • Szabadesés (2018) – Verseskötet
  • Bohóckönnyek (2020) – Verseskötet

Levelet kapsz, amikor új könyve vagy blogbejegyzése jelenik meg. Bármikor leiratkozhatsz.

A szerző könyvei