Szerző

Nathan North

Szabó László vagyok első könyves író, az akció regények lelkes olvasója. Tucatjával olvastam Robert Ludlum, Robin Cook, Frederick Forsyth és Rejtő Jenő regényeket. Az évek során mindig foglalkoztatott az írás gondolata, de nem találtam a jó témát és formátumot. Végül rájöttem, hogy manapság, amikor a fantasy a virágkorát éli, már nem könnyű jó és új kalandregényeket találni. Ez valószínűleg az olvasási szokások megváltozása miatt is lehet.
A rövid regényeket kereső olvasók nehezen találnak megfelelő olvasnivalót, amit könnyedén magukkal vihetnének bárhová, elmerülhetnének egy kalandos történetben és pár órára kikapcsolódhatnának.
Manapság a kalandregény inkább tartalmaz elemeket a krimi, a kémtörténet vagy fantasy regény eszköztárából. Úgy gondoltam, hogy szükség lenne egy a légiós-regényekhez hasonló, de mai nyelvezetű és széles körben, minden korosztály számára élvezhető köztes megoldásra. Egy filmszerű, de mégis átgondolt, eredeti történetre, a jelenlegi olvasói elvárásoknak megfelelő megfogalmazásban.
Megpróbáltam egyenlő arányban vegyíteni a humor és az akció elemeit, de úgy hogy odaillő legyen és logikus. Természetesen egy kalandregényben az meghatározó történetszál mégis a háttérben húzódó rejtély, ami valós adatokra alapozva remélhetőleg meglepő, de mégis hihető.

Levelet kapsz, amikor új könyve vagy blogbejegyzése jelenik meg. Bármikor leiratkozhatsz.

A szerző könyvei