Sz. Tóth Éva

A szerzőről
Sz. Tóth Éva élelmiszermérnök, élelmiszerbiztonsági és minőségi mérnök, business coach, gyakorló vezető, edző és két gyermek édesanyja. Pályáját a minőségügyben kezdte, majd üzemvezető, később ügyvezető lett. Nem egy előre megtervezett karrierutat követett. Inkább újabb és újabb kihívások találták meg, ő pedig vállalta velük együtt a nagyobb felelősséget is – még akkor is, amikor nem lehetett előre tudni, pontosan mi vár rá a következő lépés után.
Ha saját magát kellene bemutatnia, valószínűleg ennél jóval kevésbé hangzana hivatalosan. Fiatal, néha még kifejezetten amatőr, de annál lelkesebb vezetőnek tartja magát, aki a mai napig tanulja ezt a szerepet. Közben pedig feleség, anya, gyermek, barát, coach, sportoló és újabban gyerekek fociedzője is.
Kívülről talán úgy tűnhet, hogy ennyi szerep és feladat inkább megterhelő, számára azonban éppen ellenkezőleg: valahogy ezek együtt tartják meg azt az egyensúlyt, amelyben az élet több fontos területén is megélhet egy darabot önmagából. Más oldalát adja a munkában, mást otthon, mást a sportpályán vagy egy coachingbeszélgetésben, mégis mindegyik ugyanahhoz az emberhez tartozik. Nem szeretne választani közöttük, mert számára éppen ettől kerek és egész az élet.
Szeret tanulni, új dolgokat kipróbálni, emberekkel foglalkozni és időnként olyan kihívásokba belevágni, amelyekről az elején még maga sem tudja pontosan, mi lesz belőlük. A kíváncsiság valahogy mindig továbbviszi. A pihenést ezzel szemben még tanulja – egyelőre lényegesen kevesebb sikerrel.
Vezetőként az évek során egyre inkább az kezdte foglalkoztatni, ami a feladatok és az eredmények mögött van. Hogyan lehet jó döntést hozni akkor, amikor nincs egyértelműen jó döntés? Hogyan lehet embereket vezetni úgy, hogy közben ne csak a feladatot lássuk bennük? És hogyan változtat meg bennünket az a felelősség, amelyet másokért vállalunk?
A Nem vezetőnek születtem az első könyve. Valódi munkahelyi helyzeteken, személyes történeteken, hibákon, sikereken és coachingeszközökön keresztül mutatja meg azt az oldalát a vezetésnek, amely a pozíció mögött ritkán látszik.
Nem azért írta meg, mert úgy érzi, már tudja, hogyan kell jól vezetni. Éppen ellenkezőleg. Minél több tapasztalatot szerzett, annál több kérdése lett – és közben talán azt is megtanulta, hogy vezetőként nem kell minden pillanatban úgy tenni, mintha mindenre tudná a választ.
Mert bár ennek az útnak más-más szakaszán járunk, valami mégis közös bennünk: mindannyian tanulunk, hibázunk, kételkedünk, néha rosszul döntünk, máskor meglepjük saját magunkat is – és közben próbáljuk egyre jobban megérteni, mit jelent valójában vezetőnek lenni.