Szerző

Tóth-Serbán Orsolya

Tóth-Serbán Orsolyának hívnak, 25 éves református hitoktató vagyok. Balkányból származom, jelenleg Hajdúböszörményben élek. Tanulmányaimat az általános iskola után a Debreceni Református Kollégiumának Gimnáziumában végeztem, majd a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem diplomámat.
Az írás körülbelül 8 éve foglalkoztat. Gyermekkoromban molesztáltak, az általános iskola éveim alatt pedig kigúnyoltak, mert jó tanuló voltam. 14 éves voltam, amikor alkoholista édesapámról kiderült, hogy rosszindulatú daganata van, másfél évig haldoklott. Gondozása esetenként, iskolai szünetekben rám maradt. A bátyám drogfüggő, jelenleg börtönben van.
Ezt a könyvet először csak azért kezdtem el írni, hogy kieresszem a gőzt, majd egyre több és több gőz jött ki, innentől nem volt megállás. Két évig írtam, ugyanis ihletet a saját életemből merítettem, ezért nem volt egyszerű szembenézni a démonjaimmal. A célom az, hogy akik hasonló dolgokkal (abúzus, drogfüggőség, alkoholizmus, halál, depresszió, szorongás) találkoztak, ismerjék fel, hogy nincsenek egyedül. Az egyedüllét képes ölni, viszont szeretném ezeket a "démonokat" megismertetni (felismertetni) azokkal, akik olvassák a művem.
Kedvenc könyveim: Mihail Bulgakov - A mester és Margarita, Madách Imre - Az ember tragédiája
Továbbá szeretem még Stephen King munkásságát a tűpontos jellemrajzai miatt, és H.P. Lovecraft univerzumát.

Levelet kapsz, amikor új könyve vagy blogbejegyzése jelenik meg. Bármikor leiratkozhatsz.

A szerző könyvei