Tündérvilágok€14,57
Nyomtatott
Szerző
Venczel Viktória
Venczel Viktória vagyok.
Röviden magamról:
1975.01.27-én születtem, teliholdas angyalka napon.
Az évek alatt elvégeztem több tanfolyamot.
Olyanokat tanulhattam, ami érdekel.
(pl.: kézművesek, alternatív kezelésék, növények)
Bár gyerekkorom óta érzékelek minden félét, inkább már felnőtt koromból emlékszem dolgokra, majd 2007.október vége óta érkeznek különböző írások általam és rajtam keresztül. Rövid mesék, versek, dalszövegek, de vannak festményeim, rajzaim is.
Igazából azóta szerettem volna mesekönyvet írni, ahogy megérkeztek, de mindig máshogy alakult. Az eredeti elképzelésem hasonló volt, mint pár mesekönyv. Egy rövid mese és sok rajz hozzá. Egy oldal kép és hozzá kis szöveg, A5-ös méret. Majd több kis mese és rajzok.
Aztán most ez a kis könyvecske így érkezett, hogy A6-os méretű legyen és csak szöveg legyen benne és inkább egy első vagy "nulladik" részt készítsek, ahol felsorolok, bemutatok sok mindenkit. Kivettem belőle több mindent, amiket majd másik könyvekbe szeretnék beleírni. Bízom benne, hogy azért így is át fog menni a mondanivalója, hogy mit is szerettem volna ezzel üzenni és így a képzelet, fantázia is jobban tud szárnyalni, hogy nincsenek konkrét rajzok hozzá.
Ez nem szokványos mesekönyv, inkább egy kis mese félének a bevezetése, a láthatatlan és látható világokban való utazásnak a kezdete és pár lényecske bemutatása, akik itt élnek köztünk és velünk.
Illetve ahogy a Publio is említi a könyv hátulján/fülszövegben, lírai hangvételű történet. Melyben verseket, dalszövegeket is találsz. Ahol a cselekmény háttérbe szorul, mert a hangsúly az érzelmeken, hangulaton, bemutatáson, üzeneten van és azon, hogyan érinti meg az olvasót és mit kezd vele.
Felnőtteknek és gyermekeknek is szól. Azt szerettem volna, ha egy családban mindenki talál magának benne egy kis olvasnivalót/hallgatni valót. Természetesen a kisebbeknek a felnőtt eldönti, hogy már neki való-e vagy még nem, akár az egész vagy az a kis fejezet vagy kis részlet. Viszont biztosan találhat benne olyat, amit már meghallgathat/elolvashat és ha úgy érzi akár rajzolhat is hozzá vagy tovább képzelheti a kis lényeket, történeteket.
Kíváncsian várom a véleményeket róla.
Szeretnék majd több részt is írni különböző témák szerint, de szívesen fogadom a könyvben feltett kérdésekre a válaszokat vagy, ha valamiről, valakikről szívesen olvasnátok még tőlem.
Bízom benne, hogy közösen veletek és a természeti lényekkel együtt, egy békés, szép világban összhangban, harmóniában élhetünk. Hiszen rajtunk is múlik, hogy hogyan gondolkodunk, hogyan reagálunk, hogyan cselekszünk. Fogjunk hát össze bárhol is vagyunk és történjen az, ami mindenki számára és a Földanya számára is a legjobb!
Kellemes olvasást és csodákat kívánok mindenkinek a gyönyörű Földmama világában is!
Venczel Viki
A fotót rólam pár évvel ezelőtt Pintácsi Viki készítette.
A facebookon, Venczel Viki művészeti oldalán is megtaláltok:
Sok szeretettel várlak benneteket ott is!

A szerző könyvei
Tündérvilágok€14,57
Nyomtatott