{"product_id":"1984","title":"1984","description":"George Orwell zseniális disztópiáját 1948-ban írta meg, de mit sem veszített aktualitásából. Az író által bevezetett fogalmak, mint például a Nagy Testvér, a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba, vagy az olyan mondatok, mint: a szabadság az, ha szabadon kimondható, hogy kettő meg kettő az négy a mai napig erősen hatnak.Egy olyan világ jelenik meg ebben a műben, ahol a rendszer legfőbb célja az emberek fölötti totális hatalom megszerzése legbelsőbb lényegük megtörésével, elméjük ízekre szedésével és teljes átalakításával. Ehhez minden létező eszközt bevetnek, a beszélt nyelv  és ezáltal a gondolatok  egyre erőteljesebb redukálásától kezdve az állandó megfigyelésen át (a Nagy Testvér mindent lát), az agymosáson, tudatmanipuláción, a legrafináltabb testi- és lelki kínzásokon keresztül a történelemhamisításig, míg végül: Soha többé nem leszel képes normális emberi érzésekre. Minden meghal benned Üres leszel. Kipréselünk belőled mindent, aztán megtöltünk önmagunkkal.A magányos lázadó, Winston Smith történetét is magában foglaló, sokkoló és egyben gondolatébresztő kultuszregényt minden érző és gondolkodó embernek fontos megismerni. Még fontosabb ezt követően olvasmányélményét a történelmi ismereteivel és az aktuális jelenével összevetni","brand":"ORWELL, GEORGE","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60119136764288,"sku":null,"price":12.6,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_0ed3cfcf-caab-458f-96ba-a866452cf0eb.jpg?v=1793398054","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/1984","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}