{"product_id":"a-lovakat-is-lelovik-nem","title":"A LOVAKAT IS LELÖVIK, NEM?","description":"Hollywood, 1935. Maratoni táncverseny, egyfajta túlélőshow a nagy gazdasági válság idején. A fődíj ezer dollár, de a résztvevők többsége a verseny idejére ingyen biztosított koszt és kvártély miatt van itt. Már 855 órája táncolnak torzsalkodások, verekedések, botrányok közepette, de a show-nak mindhalálig folytatódnia kell. Erről a hollywoodi haláltáncról Sydney Pollack készített Oscar-díjas filmet 1969-ben.   \"Az Anyák a Jó Erkölcsökért Egyesület elítéli a maguk versenyét  jelentette ki Mrs. Higby.  Véleményünk szerint, alantas és lealacsonyító, káros hatással van a társadalomra.\" \"Egyébként nem is tudom, hogy a férfi vagy a női sztároktól kaphatnék-e több segítséget. Azok alapján, amiket mostanában láttam, azt hiszem, inkább a nőknek kellene hagynom, hogy\" \"A terem közepére helyeztük a priccseket, az ápolók és edzők itt állnak készenlétben narancsszeletekkel, nedves törölközőkkel, repülősóval, és az orvos irányításával gondoskodnak róla, hogy a gyerekek közül csak az folytassa a versenyt, aki megfelelő fizikai állapotban van.\"\"Két másik edző jött be, egy újabb eszméletlen versenyzőt hoztak, Pedro Ortegát. Odavitték a tartályhoz és beledobták. - Velem is ez történt?  kérdeztem.- Pontosan  felelte az edző.  Elájultál, amikor kiléptél a parkettről\"\"Általában ez történik az ilyen erkölcscsőszök lányaival  folytatta Gloria.  Előbb vagy utóbb mind lefekszik valakivel, és a legtöbbjük annyira tudatlan, hogy simán felcsinálják őket.\"","brand":"MCCOY, HORACE","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60120510660992,"sku":null,"price":7.01,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_84218932-0cbc-4d39-8fb4-6e2f5c97c583.jpg?v=1793410546","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/a-lovakat-is-lelovik-nem","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}