{"product_id":"a-masik-egy","title":"A MÁSIK EGY","description":"A másik egy című emlékirat Szkárosi Endre korábbi visszaemlékezése (Egy másik ember, Eszmélkedéstörténeti emlékirat 2011, Orpheusz Kiadó) folytatásának tekinthető. A szerző azt tűzi ki célul, hogy az 1995-től 2012-ig terjedő életszakasza személyes kultúrtörténetét írja meg, azaz annak az avantgárdban gyökerező művészeti életnek a szubjektív felidézését vállalja, melyben aktív formálóként vett részt. Kockázatos és nagyvonalú akció, hiszen a kultúra személyes nézőpontja az alkotót magát is feltárja, és szükségszerűen magánéleti szálak is szövődnek a történetbe. Az olvasó ezt az izgalmas keveréket tarthatja kezében, és követheti Szkárosi Endre művészeti pályájának alakulását, a művek születési körülményeit, a tudományos pályája nehézségeit, valamint betekintést kaphat baráti, családi viszonyaiba. A könyv amellett, hogy pontos kultúrtörténeti dokumentum, magánéleti emlékirat is, és mint ilyen visszaemlékezés, szükségszerűen szubjektív és a fikciós szépirodalom területén is helyt áll, fejlődésregényként is olvasható.Felelős szerkesztő: Kerber Balázs és Szilágyi-Nagy IldikóA borítót Hamarits Zsolt fotójának felhasználásával Szalay Miklós készítette.","brand":"SZKÁROSI ENDRE","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60120612503936,"sku":null,"price":11.2,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/a-masik-egy","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}