{"product_id":"a-megfoghato-ido","title":"A MEGFOGHATÓ IDŐ","description":"Giorgio Vasta különös sodrású regényének cselekménye mintha időn és téren kívüli helyzetben haladna előre, holott tudjuk, hogy Palermóban járunk, mégpedig 1978-ban. A háttérben egész Olaszország a tragikus Aldo Moro-üggyel foglalkozik, míg az előtérben néhány kiskamasz az élet olykor fényes, többnyire azonban inkább sötét és nyirkos sikátoraiba tesz felfedezőutakat. A Vörös Brigádok mintájára titkos erőszaksejtet alapítanak és eleinte ártalmatlannak tűnő agresszió-kísérleteiket a brutalitásig, a legridegebb, legmegdöbbentőbb kegyetlenségig radikalizálják. Egyfajta kései, dél-olasz Witman fiúk kerekedik ki a három bajtárs történetéből, és habár már az elején tudjuk, hogy sírás lesz a vége, mégis, Vasta sajátos költői nyelve, a lélek metamorfózisára, és nem csak intellektuális, de nagyon is fizikai kríziseire figyelő elbeszélői attitűdje akkor is képes meglepni az olvasót, ha az úgy gondolja, mindent látott már. Nem mondom el, hogy Morót megettem, majdnem megettem, hogy éreztem, ahogy mikroszkopikus méretben, görbén és magától értetődően zuhant bele a testembe és a világba. S aztán mindennek vége lett, kezdődött elölről, könnyebb lett a lélegzet. Még ha itt, Palermóban nincs is annyi fájdalom: márciusban valami lanyhult, valami kisiklott, ezt érezni lehet a vacsora közben folytatott beszélgetésekből  más testekkel eszünk együtt, nemcsak a mieinkkel, az asztanál ott ülnek a brigádtagok is, velük, az ő kiéhezett kísérteteikkel fogyasztjuk az ételt , mégis, a feszültség felerősödik abban a pillanatban, a tévéhíradó alatt és utána még egy óra hosszáig; aztán a kísértetek eltűnnek: egy másodlagos, periférikus feszültség marad utánuk. Giorgio Vasta (1970) Palermóban született, jelenleg Torinóban él és dolgozik. A megfogható idő című számos díjjal jutalmazott első regénye 2008-ban látott napvilágot, azóta pedig többek között francia, német, holland, spanyol és cseh nyelven is megjelent.Lukácsi Margit (1965) Budapesten él, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Olasz Tanszékén","brand":"VASTA, GIORGIO","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60120623350144,"sku":null,"price":8.28,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_0bc052e4-2345-4099-b3ee-5fe376fd531f.jpg?v=1793408078","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/a-megfoghato-ido","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}