{"product_id":"a-segitseg-1-2-kotet","title":"A SEGÍTSÉG 1-2.KÖTET","description":"Kathryn Stockett (1969) amerikai írónő Jacksonban született, korábban magazinoknak írt New Yorkban, majd 9\/11 hatására kezdett bele korszakos művébe, amin öt éven át dolgozott, és újabb évekbe telt, mire egy kiadó vállalta a megjelentetését.A Segítség a hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába visz bennünket, ahol a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig véletlenül sem merik elmondani igazi érzéseiket. De közben másutt már zajlik a fekete polgárjogi mozgalom, és a fokozatos, lassú enyhülés híre eljut a kisvárosba is. Skeeter, az egyetemről írói ambíciókkal érkező középosztálybeli fehér lány a cselédekről szeretne interjúkötetet írni, hogy a történelem során először saját maguk mondják el életüket és helyzetüket. Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, de ezeket a nőket megismerve, részt vállalva sorsukból, életét is kockáztatva értük, bátor felnőtt válik belőle. A cselédek pedig ráébrednek, hogy a mindennapi","brand":"STOCKETT, KATHRYN","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60121750176128,"sku":null,"price":11.22,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_7747697c-bb87-4053-a009-5ce9c99bdcfe.jpg?v=1793402644","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/a-segitseg-1-2-kotet","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}