{"product_id":"a-snagovi-tukor","title":"A SNAGOVI TÜKÖR","description":"\"A kötet szerzői a 20. századi magyar politikatörténetnek egy sajátos történészi látásmódját kínálják az érdeklődő olvasóknak. A három szerző a snagovi jegyzetek elemzéséből kiindulva Nagy Imre pályaképét 1956 előzményeibe és a rendszerváltás politikai folyamataiba ágyazottan tárgyalja. A munka egymásba csúszó történeti időkben értelmezi a Snagovban fogva tartott Nagy Imre gondolkodását, ennek keretében hangsúlyos szerepet kap a szocialista törvényességhez, a semlegességhez, a koalíciós kormányzathoz, majd a forradalmasodó nemzethez való viszonyának kérdése. Téved az, aki Nagy Imrétől mást követel, mint amit önmaga vállalt. Ha ez bekövetkezik, könnyű őt elmarasztalni. Csakhogy ez önmagában történelmietlen lépés lenne. Az viszont igaz, hogy elemezve a rákosista szocializmus válságának az okait, Nagy Imre értékelhető megoldásokat képzelt el a szocializmus konszolidációja érdekében. S ez az adott összefüggéseket és politikai helyzetet tekintve történetileg jelentős törekvés volt. A forradalmárokat és Nagy Imrét tehát nem a nézetazonosság rendeli egymás mellé, hanem az a sors, amelyet Kádár szánt neki. A halál, a mártíromság összeköt, mítoszt teremt, s ha elemzünk is, ezt a mítoszt bántani, sérteni nem érdemes, annál inkább értelmezni szükséges. \"","brand":"KAHLER FRIGYES - M. KISS SÁNDOR","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60121770885504,"sku":null,"price":11.23,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_ecda61b9-b8c5-4108-9f38-a928f7f4f99d.jpg?v=1793406557","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/a-snagovi-tukor","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}