{"product_id":"arva-korunkban-uj-borito","title":"ÁRVA KORUNKBAN - ÚJ BORÍTÓ","description":"A huszadik század elején egy üzletember-misszionárus brit házaspárnak váratlanul nyoma vész Sanghajban. Fiuk, Christopher Banks Angliába kerül, s a 30-as években már ünnepelt magándetektív Londonban. 1937-38-ban Japán a második világháború nyitányaként sorra foglalja el a kínai nagyvárosokat. Sanghaj sorsa is hamarosan beteljesedik. Titkos brit diplomáciai tárgyalások kezdődnek Japánnal, az egész londoni divatos társaság a fenyegető világégésről beszél - főleg, úgy tetszik, Christopher Banks fantáziájában, aki egyre inkább úgy gondolja: ha nem megy vissza gyerekkora színhelyére, és nem oldja meg élete legfontosabb ügyét - szülei eltűnésének rejtélyét -, semmi sem akadályozhatja meg a keleti béke összeomlását, s vele együtt a nyugatiét sem, hiszen Sanghaj a maga európai negyedeivel valóságos szikra a lőporos hordón. Politikai alvilág (kínai kommunisták és nacionalisták, szovjet kémek, veszélyes angol amatőrök) és üzleti alvilág (ópiumcsempészet) kusza köreibe vész bele Christopher nyomozása során, s ahogy a világ halad a pusztulás felé, úgy hatalmasodik el rajta a rögeszméje - az olvasónak pedig végül magának kell eldöntenie, mennyire megbízható forrásból származik ez az egész történet, és a megoldás csakugyan megoldja-e a rejtélyt.","brand":"ISHIGURO, KAZUO","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60121706627456,"sku":null,"price":11.23,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_900a8477-1ee3-4029-a0bd-5d3ee4add003.jpg?v=1793397122","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/arva-korunkban-uj-borito","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}