{"product_id":"bolcs-szuletes","title":"BÖLCS SZÜLETÉS","description":"Minden újszülött egyszer jön a világra. Ezért nekünk, szülőknek és szüléssegítőknek, mindössze egy lehetőségünk van arra, hogy ezt az alkalmat a csoda és a meghatottság, ne pedig a trauma emléke övezze. Ismerjük fel, hogy nem lehet az erőszak alkalmazása a szülés során bevett gyakorlat, hiszen a baba és környezetének kapcsolata a szereteten, a békességen és a kötődésen alapszik.Robin Lim a köldökzsinór-elvágás késleltetését, illetve a Lotus-szülést, azaz a baba és a méhlepény háborítatlan egységét tekinti a békés és szeretetteljes szülés legkívánatosabb módszereinek, amit nemcsak történeti és kulturális, de élettani szempontokat is figyelembe véve alaposan körüljár. A tudomány is lassan visszaigazolni látszik azt, amit a népi hagyományok és saját tapasztalatai alapján már felismert: a lehető leggyengédebb és legkevesebb beavatkozással járó szüléskísérés hozza a legcsodásabb élményt a kicsinek és az egész családjának.A magyar közönség először az On the Spot születésről szóló évadában ismerhette meg a világhírű bábát, Robin Limet. Cseke Eszter és S. Takács András a film készítése során olyan közel került hozzá, hogy második gyermekük születésekor Balira utaztak, hogy a szülés és a gyermekágy időszakát Lim bábáskodása mellett tölthessék. Ez az út vezetett oda, hogy Robin Lim Gyermekágy című könyve után a Várandósság, majd ez a kötet, a Bölcs születés is eljuthat a magyar olvasókhoz.Robin Lim amerikai bába, író és költő, emberi jogi aktivista, nyolc gyermek édesanyja és egyre több unoka nagymamája. Több mint tízezer kisbabát segített már a világra. Klinikáin társaival a nap huszonnégy órájában küzd az anyák és gyermekeik biztonságáért. Áldozatos munkájáért elnyerte a CNN Év Hőse díjat.","brand":"LIM, ROBIN","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60122976616832,"sku":null,"price":15.44,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_936e7f7b-3f99-4d58-b819-dfffa5ef8132.jpg?v=1793398238","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/bolcs-szuletes","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}