{"product_id":"ehes-sziromsugarak","title":"ÉHES SZIROMSUGARAK","description":"Tillmann Pentele második kötetében, az Éhes sziromsugarakban a bemutatkozó-kötete (Eleven viadukt) sokszólamúsága után egyértelműen a természeti élmények felé fordul, szelíd, humoros, meghökkentő és drámai  emberi értelmezéseken átszűrt  mozzanatokat tárva elénk.Követi a klasszikus hagyományokat, és haikuit évszakok szerinti rendben sorakoztatja az olvasó elé, tavaszi, nyári, őszi és téli ciklus követik egymást  időben élünk, az idő múlása határozza meg egész életünket, és ahogy a nagy kerék forog, és váltakoznak az évszakok, Tillmann kötetében is az oldalakon átívelő lassú hömpölygés keveredik különös feszültségbe az egyes haikukban megragadott élmények röpke pillanatnyiságával. Igen, ez az ambivalencia, időtörés a lelkünk mélyén lakik, hiszen hányszor gondolunk valamire úgy, hogy jaj, de régen történt de mintha tegnap lett volna.Tillmann Pentele tudatos szerkesztésére jellemző, hogy bár a most megjelenő verseinek zömét az utóbbi három évben írta, már az első (2018-as, 120 haikut egybefűző) kötetéből kihagyott néhány tételt, gondolván, hogy a következőbe jobban illeszkednek majd. Igaza lett. Az élet eleven lüktetését, az érzékszervi befogadások gazdagságát közvetítő háromsorosaihoz természetes egyszerűséggel és derűvel társulnak a testiséget közvetítő darabjai, kimondatlanul is a carpe diem filozófiáját mottózva a kötetére, kimondatlanul is azt javasolva: test, szellem és lélek harmóniája kövessük, igyekezzünk megvalósítani.Kállay Kotász Zoltán","brand":"TILLMANN PENTELE","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123744928128,"sku":null,"price":7.86,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_82abd5d2-ecfa-4c9d-8a48-69009c71b5f9.jpg?v=1793405613","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/ehes-sziromsugarak","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}