{"product_id":"elvesz-a-nyom-xx","title":"ELVÉSZ A NYOM XX.","description":"Belehalt istenbe, akit nem hitt, de megtalált. Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban írta meg, melyek közül csupán egyik volt ismert eddig. A jelen kiadás mindkét szövegverziót tartalmazza, így gyakorlatilag két regényt olvasunk, hiszen a merőben más lezárás újra- és átírja a könyv üzenetét.Egy kis székely faluban a Monarchia legkülönbözőbb tájékairól verbuválódott cserkészek közül hatan elkötnek egy csónakot. A tákolmányt elragadja az ár, azonban mielőtt alázuhanna a zúgóba, megáll a víztömeg fölött, s csak akkor bukik a mélységbe, amikor a gyermekeket a helybéliek mind kimenekítették. A falubeliek csodát emlegetnek, és a hitét vesztett halász, Hiribi úgy dönt: ő is a víz szeszélyére bízza magát, megtapasztalandó, van-e Isten. Ha megmenekül, akkor bizonyára földi erő akasztotta meg a cserkészek csónakját is, ha nem, akkor Isten csodája óvta meg a gyermekeket. Végül Hiribi belevész a zuhatagba  és élete utolsó pillanataiban felülkerekedik kétségein az Isten létéről szóló bizonyosság. Ezzel a történettel indul Wass Albert egyik leghíresebb és kitűnő regénye, s természetesen ennek a hat gyermeknek az élettörténetével ismerkedhetünk meg. Részlet: Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hiribi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekkel elragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot,","brand":"WASS ALBERT","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123862335872,"sku":null,"price":16.81,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_5ebd55bf-9174-4e64-9a19-dfe4398a688e.jpg?v=1793400950","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/elvesz-a-nyom-xx","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}