{"product_id":"emlekezesek","title":"EMLÉKEZÉSEK","description":"Ney Ferenc (18141889) a magyar pedagógia kiemelkedő alakja és korának ismert pesti közszereplője, termékeny szín-mű- és regényíró, költő, publicista. Kéziratban fennmaradt Emlékezései a 19. század magyar, legnagyobb részt pesti közéletére, irodalmi életére nézve értékes forrás. Iskolái után főúri családoknál  köztük Martonvásáron a gróf Brunszvik családnál  nevelő. Miközben Bécsben és Pesten orvostanhallgató, megírja az első magyar nyelven publikált sci-fit. Újságíróként az 1840-es évek minden fontos egyesületében, társaságában szerepet vállal, a Nemzeti Színház több színművét bemutatja. Rossini-, Mozart-, Beethoven-operák szövegeinek első magyarra fordítója. Megválasztják a pesti Kisdedóvó-képző igazgatójának. 1848-ban a terézvárosi forradalmi légió hadnagya és városi képviselője. A szabadságharc leverése után az Újépület foglya, egészen addig, míg sikerrel megpályázza az akkor még német tanítási nyelvű pesti Főreáltanoda  a mai Eötvös József Gimnázium  magyartanári állását. A későbbiekben közel harminc évre az iskola igazgatója, magyar tannyelvűvé alakítója, olyan sikerrel, hogy az ő vezetése alatt lett a nevezett intézet az ország határain túl ismert nagy minta-főreáltanodává.*Ney Ferenc néhány szentenciája:  A haza valamennyi honpolgár összege.  Embert nevelni az emberiségnek, a társadalomnak, a hazának! Óh lehet-e ennél magasztosabb cél, remekebb feladat?  Én a nevelés dolgában felekezetiességet nem ismerek, ismerni nem akarok. S isten legyen irgalmas azon hon jövőjének, hol a felekezeti vakság még ezentúl is diadalt bitorland.  Csak a törvény lehet amaz acél öv, mely összetartja a rendet, békét s polgári üdvöt, s mely ha megtörik vagy szétszakad, bomlásnak indul minden.  Az önbecsülés a legfényesebb drágakő, melyet az ember az élet küzdelmei közt találhat.","brand":"NEY FERENC-BUZINKAY GÉZA[SZERK.]","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123882389888,"sku":null,"price":10.67,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_65bb3f13-dc7d-49a2-8011-366602a98419.jpg?v=1793398726","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/emlekezesek","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}