{"product_id":"erkezes-a-sotetsegbe","title":"ÉRKEZÉS A SÖTÉTSÉGBE","description":"Így ért véget a világ  hogy elkezdődjön egy másik.Egy megmagyarázhatatlan csillagközi esemény alig pár óra alatt elpusztít minden szerves életet a Földön. Néhány ezer embernek azonban sikerül az utolsó pillanatban digitálisan lemásolnia a tudatát, így megmenekülnek a haláltól. Az apokalipszis után létezésük célját keresve munkagépekbe, katonai drónokba, szexrobotokba és más géptestekbe töltik le magukat, hogy új civilizációt építsenek a régi helyén. Ahogy telnek az évek, szövetségeket alapítanak, megvívják saját háborúikat, különféle célokat és ideológiákat dolgoznak ki, hol nosztalgiával tekintve a múltra, hol radikálisan szakítva vele. Grze, a lengyel programozó kétségbeesetten próbálja feldolgozni a múlt elvesztését, közben végigkíséri az új emberiség formálódását és útkeresését. De vajon az apokalipszis túlélői még emberek, vagy már csak egy kipusztult faj árnyékai? A hús tesz bennünket emberré, vagy valami egészen más? A magyar olvasók körében is ismert Jacek Dukaj (Extensa, Más dalok) az egyik legnagyobb lengyel sci-fi és fantasyíró, akit Stanisław Lem méltó örökösének tartanak. Összetett történeteiben mindig az emberre fókuszál, szereplői belső jellemzői legalább annyira foglalkoztatják, mint az őket körülvevő fantasztikus világok. Számos elismerésben részesült, 2009-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. Az Érkezés a sötétségbe a legújabb regénye, amelynek nyomán a Netflix készített azonos című sorozatot 2020-ban.","brand":"DUKAJ, JACEK","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123943895424,"sku":null,"price":11.2,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_62b772be-f258-460d-8a32-95359249d2ab.jpg?v=1793410623","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/erkezes-a-sotetsegbe","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}