{"product_id":"es-megint-elolrol","title":"ÉS MEGINT ELÖLRŐL...","description":"Nem vagyok egyedül, amikor úgy vélem, hogy ők hárman jelentik igazán a 20. századot. Legalábbis az első felét. Az életük és életművük kimeríthetetlen kutatási téma, így hát ismereteink állandó korrekcióra és kiegészítésre szorulnak. Könyvembe a róluk szóló írásaimból válogattam, elsősorban azokat a szövegeimet, amelyek új szempontból vagy új módszerrel kísérelik meg értelmezni munkásságukat. (Részlet a szerző előszavából) József Attila pályatársait nem csak provokáló kötözködései riasztották. Váratlan nézőpontváltásai, politikai fordulatai miatt szélkakasnak is nevezték. A szerző, a költő fogadatlan prókátora terjedelmes tanulmányban mutatja be a sokszor fiaskóval végződő identitáskeresését, és hogy vajon igaz-e az elvtelenség vele szemben felhozott gyanúja. A kötet olyan kérdéseket is feszeget, mint az Ady-kultusz koronként változó indítékai, vagy a Nyugat szerepe a zsidó és nem zsidó származású szerzők összebékítésében, valamint az Édes Anna és az Eszmélet szövegépítkezésének furcsaságai. Hogy jó irodalomkritikus volt-e József Attila, és milyen következményekkel járt személyes találkozása Lukács Györggyel. Veres András tanulmányai nagymértékben hasznosítják az új kritikai kiadások tapasztalatait. A függelékben közölt dokumentumok pedig a közelmúlt nagy port felvert hamisítási botrányát idézik fel.Válogatott tanulmányok 1. kötet","brand":"VERES ANDRÁS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123960738176,"sku":null,"price":10.67,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_b21936cc-5d1f-493c-a3a5-458ac03c46de.jpg?v=1793399944","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/es-megint-elolrol","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}