{"product_id":"fobia-1","title":"FÓBIA","description":"Megint kezdődik a zuhanás, egyre csak gyorsul, még a légmozgást is érzem a bőrömön, aztán ismét a krákogó férfit látom, s ahogy egyre intenzívebben köhög, annyira, hogy lehanyatlik, fejjel előre az ülések közti folyosóra, majd azt veszem észre, hogy az emberek kapkodva fölállnak, hallatszik a visítozás, a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság fojtott hangjai, lassul a busz, megáll, a tömeg nyomulni kezd az első ajtó felé, legalább negyven ember egymást taposva, hogy minél előbb kiszabadulhassanak, és az ablakon át aztán föltűnnek sorban az alakok az út mentén, a háttérben itt-ott az árnyékban fekvő, megkövesedett hódarabok, arrébb a föld olvadástól nedves sávjai, egy-egy villanyoszlop és a felhős ég alján pislákoló sárgásfehér napA Fóbia főszereplője egy  a nemzetközi kutatói világban is tevékeny  fizikusnő, aki a történet folyamán az elméletek világából alászáll a hétköznapok valóságába. Egy világjárvány kibontakozásának első napjaiban rokonlátogatás céljából vidékre utazik, ahol aztán egy olyan összetett, egyszerre félelmetes és megfejtésre váró helyzetben találja magát, amely a családjáról és az önmagáról való tudását alapjaiban rengeti meg.Szöllősi Mátyás új regényének első része a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete. Mindamellett, hogy érzékeny portré egy magas intelligenciájú, de terhelt családból származó fiatal nőről, a sztereotípiákat messziről elkerülő látlelet a vidéki Magyarországról, a generációk kapcsolódásának mélyáramáról, avagy az egymásból következő  sokszor véletlenszerűnek látszó, ám mégiscsak logikus  események láncolatáról.","brand":"SZÖLLŐSI MÁTYÁS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124133491072,"sku":null,"price":12.65,"currency_code":"EUR","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_acb00c1e-a4bf-4ef3-aea0-5d448639bf3d.jpg?v=1793408404","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/fobia-1","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}