{"product_id":"halalgyar-a-korteren","title":"HALÁLGYÁR A KÖRTÉREN","description":"Hegyi Gyula sokféle műfajban kipróbálta magát. Cikkei és tanulmányai mellett írt három verseskötetet, több útinaplót Perutól Tajvanig, számos elbeszélést és filmkritikát. Legutóbb Gyilkosság a templomlépcsőn címen bűnügyi regénye jelent meg, amelyet N. Kósa Judit így ajánlott az olvasók figyelmébe: És az olvasó, aki úgy van szoktatva, hogy prímán eligazodjon a New York-i vagy újabban a koppenhágai, esetleg reykjaviki bűntények helyszínén, egyszer csak rájön, hogy működik ez akkor is, ha a Budai Sándor nevű zsaru a békásmegyeri lakótelepen bóklászik, vagy épp egy terézvárosi gangos házba betérve morfondíroz azon, mennyire idegen tőle ez a hardcore Pest.A Halálgyár a Körtéren Hegyi Gyula második krimije. Ebben is Budai Sándor nyomoz, ezúttal egy punk koncert körüli rejtélyes, ciános gyilkosságokról. Megölte apját-anyját, hogy részt vehessen az árvák vacsoráján. Ez a látszólag ostoba kis mondat azért olyan izgalmas, mert rendkívül erős ellentét feszül a két része között, magyarázta lelkesen a századosnak. Az első fele persze sokkoló, horrorisztikus, hiszen saját szüleink lemészárlása minden emberi kultúrában a végső és legsúlyosabb bűn. De a mondat második fele még rátesz erre azzal, hogy az abszurditásig fokozza az okszerűséget.","brand":"HEGYI GYULA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124387475840,"sku":null,"price":7.86,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_288f2ebf-f112-4e07-8c45-9864870ca790.jpg?v=1793397676","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/halalgyar-a-korteren","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}