{"product_id":"hexagon","title":"HEXAGON","description":"Bódi Péter nem okoz csalódást új társadalmi disztópiájával: az eseményekben és fordulatokban gazdag regénybe merülve találkozhatunk analóg és már digitalizálódott emberekkel. A digitálisok naponta többször is merülnek alternatív valóságszintekre  így tesz Malvin is, a merüléshez szükséges, tiltott szernek minősített Acytrolt szállító futár, aki ezzel nap mint nap veszélynek teszi ki magát. A regény a művészközegből kiszakadt fiatal srác egy napját követi végig, ami nem huszonnégy órából áll  ebben a világban mindenki különböző tripekben van, és sosem lehet tudni, hogy mikor módosul az időérzékelésünk, mikor kerülünk új szimulációba, vagy hogy valaki nem csak egy algoritmusok által irányított személyiségszoftver-e, míg nem találkozik vele az első szinten (vagyis a valóságban) az ember. És Malvin egyik futárkollégája, Dragan egyszer csak eltűnik, ahogy a lakótársa, Gitta is. A fiú pedig nyomozni kezd, hogy kiderítse, mi történt velük. És miközben az algoritmusok mindent szemmel tartanak, és mi Malvinnal tripelünk, aki egyre veszélyesebb szituációkba keveredik, talán olvasóként is megváltozik a valóságérzékelésünk. A történet ugyanis magával sodorja olvasóját  mintha magunk is egy másik világba merülnénk olvasás közben. És közben persze bennünk is felmerül a kérdés: vajon mi még analógok vagyunk, vagy már mi is egy teljesen másik valóságszinten éljük az életünket?","brand":"BÓDI PÉTER","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124607709568,"sku":null,"price":15.44,"currency_code":"EUR","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_b2bda1f1-f0b7-4174-8314-7f8c3b297316.jpg?v=1793404700","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/hexagon","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}