{"product_id":"hullamok-kergetese-1","title":"HULLÁMOK KERGETÉSE","description":"Most minden rossz olyan messzi van, olyan végtelenül messzi! Valamikor csak ide vágytál!  mondja az emlék.  Nagyon fiatal voltál, dacos és boldogtalan, mert nem jöhettél, pedig talán hiába is jöttél volna, túl fiatal voltál, minden érdekelt volna, nem a lényeg. Még nem késő. Semmi se késő. Tanuld meg, hogy amíg élsz, addig nem késő semmiSvédország, Göteborg, fenyőillatú Skandinávia. Az első állomása egy hosszú utazásnak, amely fél Európán át északról délre vezeti Szabó Magdát a vizek  folyók, tengerek  mentén.A Temze két oldalán az ezerszínű London, ahol hiába keresi kedvenc olvasmányai keménykalapos, esernyős figuráit, itt senki és semmi nem angolos. A felékszerezett Szajna, ez a csupa szenvedély folyó, éppúgy nem hasonlít semmi máshoz, mint a partján Párizs. Aztán Frankfurt következik a Majna és Rajna ölelésében, majd a Moszkva folyó és Janus-arcú városa, a Néva mellett pedig Észak Velencéje. A szeszélyesen kanyargó Tiberis mentén, a Forum Romanum kövei között már az egykori latin szakos egyetemista kószál, aki eljött, hogy meggyőződjön róla, valóban létezik mindaz a csoda, amit a könyvekből ismer. És a csodák nem érnek véget Rómában, mert ott van még Firenze, a csupa híd, hal- meg vízszag Velence, NápolyA Hullámok kergetésében, amely egyszerre napló és útirajz, esszé és riport, az emlékezetben rögzült pillanatfelvételek, mint egy varázslatos kaleidoszkópban, tájakat, embereket, történéseket, hangulatokat villantanak elénk. Csak olyan szertelen-korlátlan írói képzelet és tehetség kell hozzá, mint amilyen Szabó Magdáé, és két csonka oszlopból felépül a hajdani palota, éjjel megszólalnak a szobrok és a szökőkutak. És hívnak minket, olvasókat, induljunk mi is, fedezzük fel a közel s távol megannyi csodáját.","brand":"SZABÓ MAGDA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124760375680,"sku":null,"price":14.03,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_20a40b11-5a48-4e64-8c1a-289477e2d37d.jpg?v=1793404148","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/hullamok-kergetese-1","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}