{"product_id":"jollet-most","title":"JÓLLÉT MOST","description":"A New York Times nagy sikerű szerzője, az egyéni sors- és személyiségformálás nagymestere, valamint több televíziós műsor életvezetési tanácsadója, Lisa Nichols most mindenkit végigkalauzol a nélkülözéstől a testi-lelki bőség áldásáig vezető útján. Olyan lépéseket tár fel előttünk, melyeket mind megtehetünk, hogy kiteljesedjünk hivatásunk gyakorlásában, kapcsolatainkban, önértékelésünk vagy épp a pénzügyek terén miközben olyan példát teremtünk, melyet mások is követhetnek.Húsz évvel ezelőtt Lisa Nichols segélyen élő, egyik kilátástalan munkából a másikba vetődő, gyermekét egyedül nevelő anya volt. Azonban elszánta magát, hogy kitör az önpusztító gondolatok, a negatív hozzáállás és a rossz szokások béklyójából, és mindent feltett arra, hogy változtasson életén. Ma pontosan azt az életet éli, melyet egykor megálmodott.JólLét MOST című könyvében a sorsfordító átalakulások egyik legnagyobb szakértőjeként megosztja titkait olvasóival, hogy bárki gazdaggá tehesse saját életét a szó minden értelmében. Nichols négy fő területet határoz meg, melynek kézben tartása a teljes jólétünket eredményezi. A 4K, azaz a Kiteljesedés, a Kapcsolatépítés, a Kötődés és a Kiugrás alkotja azt a szilárd alapot, melyre a maga tökéletességében megélt életünket építhetjük. A JólLét MOST számos provokatív történetet, végrehajtható akciótervet és a való életből vett esettanulmányt tartalmaz, melyek rávilágítanak, mit kell tennünk a mindennapok során, hogy magunkhoz vonzzuk a bőséget. Miként cselekedjünk úgy, mintha mindig is teljes és gazdag életet éltünk volna? Hogyan tárjuk ki kapunkat a jó áldással kísért létezés előtt, legyen szó a munka világáról, a kapcsolatainkról, a pénzügyeinkről vagy arról ahogy saját magunkra tekintünk.","brand":"NICHOLS, LISA-SWITZER, JANET","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124966650240,"sku":null,"price":11.19,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_1d7ba31a-5f8e-4113-87d5-6e496bf0193d.jpg?v=1793395324","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/jollet-most","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}