{"product_id":"kadar-rendszervalsag","title":"KÁDÁR-RENDSZERVÁLSÁG","description":"A nyolcvanas évek, mondhatjuk így már utólag, mindent megváltoztatott. Az évtized végére szétesett az a világrend, amely az elején még megdönthetetlennek látszott. A két időpont között pedig felütötték fejüket olyan új eszmék, közösségi gyakorlatok, technológiák és társadalmi problémák, amelyekkel hosszú évtizedekig együtt kellett élnünk. Többségük a mai napig befolyásolja mindennapjainkat. Magyarországon a nyolcvanas években nyílt először esély a szocialista rendszer megváltoztatására, így a Nyugatról és demokráciáról való gondolkodás is új, egyre erőteljesebb hangsúlyt kapott. Ebben az évtizedben jelentek meg azok a szubkultúrák, amelyek a zenei lázadással vagy tiltott szerek használatával a rendszerellenes kiállást kívánták kifejezni, de ugyanekkor fordult a hazai könnyűzene a piaci siker modellje felé. Végül, ez volt az az időszak, amikor a társadalmi és politikai alternatívák szervezett módon is megjelenhettek. Hogyan reagált ezekre a változásokra a kommunista hatalom? Milyen pályáit és stratégiáit látták a megújulásnak a pártközpontban és -szervezetekben? És hogyan szenvedték el ezeket a változásokat azok, akik kívül álltak a hatalmi struktúrákon? Kötetünk tanulmányai ezekre a kérdésekre kívánnak választ adni.","brand":"Publio","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124979593600,"sku":null,"price":9.8,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_83275fe4-e572-419b-ab9c-82191741a6e6.jpg?v=1793408583","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/kadar-rendszervalsag","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}