{"product_id":"kallocain-kapszula-konyvtar","title":"KALLOCAIN - KAPSZULA KÖNYVTÁR","description":"Karin Boye (19001941) svéd írónő nevét világszerte úgy ismerik, mint aki Kallocain című regényével (1940) majd egy évtizeddel megelőzte George Orwell nagyszabású művét, az 1984-et (1949). A Göteborgban született szerző 1930-ig tagja volt a szocialista Clarté mozgalomnak, később folyóiratot szerkesztett, verseket és prózai műveket írt. Zátonyra futott házassága után bátran felvállalta vonzalmát saját neméhez, noha a homoszexualitás akkoriban bűncselekménynek számított Svédországban  kiállása az LMBTQI-közösségek számára azóta is mértékadó. 1941-ben öngyilkosságot követett el.Kallocain című, klasszikussá vált regényét a 30-as évek eleji fasizálódó Németországban tett utazása ihlette. Az elbeszélésben Leo Kall kémikus találmánya, a szer, melytől a gyanúsítottak a legrejtettebb érzéseiket és gondolataikat is bevallják, a legfélelmetesebb fegyver lesz a szorongásra és kiszolgáltatottságra épülő, katonai fegyelem uralta államban. A gondolatbűnözés pedig csak egyféleképpen torolható meg: halállal.A mű a 21. században sem veszített semmit aktualitásából, inspirációul szolgált a Christian Bale és Emily Watson főszereplésével készült, 2002-es Equilibrium című amerikai filmhez is.","brand":"BOYE, KARIN","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125002039680,"sku":null,"price":5.6,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_48faab36-6efb-41f2-9c92-4306642f3cbb.jpg?v=1793404075","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/kallocain-kapszula-konyvtar","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}