{"product_id":"karpatkemence-1100ev-izei","title":"KÁRPÁTKEMENCE - 1100ÉV ÍZEI","description":"Ruprecht László A Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület elnöke, a kötet ötletgazdája 1973-ban született Móron, az Alba Regia szállóban kezdte karrierjét. Innen Budapest egyik legjobb szállodájába, az Atrium Hyattbe került, ezt követte a Kempinski, majd az ország első ötcsillagos kastélyhotele, a Sasvár, ahol 25 évesen konyhafőnök lett. Tanult Franciaországban és Németországban, a párizsi Ritz mesterkurzusán világszínvonalú képzésben részesülhetett, majd megszerezte a Lenőtre konyhaművészeti iskola diplomáját is. 2005-ben a nemzeti szakácsválogatott csapatkapitánya, 2011-ben az ország első EU-elnökségének gasztronómiai vezetője volt. Számos eseményen képviselte hazánkat az Egyesült Királyságtól Japánig. A Köztársasági Elnöki Hivatal jó néhány kiemelt díszétkezését alkotta meg. Tanácsadóként segítette vidéki éttermek és szállodák megnyitását és munkáját, amelyek közül a Michelin többet is díjazott vagy ajánlott. 2012 óta egyesületével Magyarország, Felvidék és Erdély gasztronómiájának fejlődésén dolgozik. 2018-ban Pro Turismo díjat, 2023-ban a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatát vehette át. Meggyőződése, ha az ember valamibe belefog, azt csak a legmagasabb szinten érdemes végezni. A külföldi látogatók rácsodálkoznak a magyar konyhára, ám nálunk még mindig a kishitűség uralkodik, mindenkihez csak alkalmazkodni akarunk, saját értékeinket háttérbe szorítjuk. Pedig művészetünkre, építészetünkre, zenénkre, hagyományainkra, múltunkra büszkék lehetnénk, s utóbbit legkönnyebben épp a gasztronómián keresztül mutathatnánk be.A könyv, amit a kezében tart, nem 1100 év magyar konyhakultúrájának pontos kutatások alapján megírt tudományos összefoglalója. Sokkal inkább egy játék: logikai is, stratégiai is, útvesztős is. Utazás térben és időben, ami magában hordozza az eltévedés lehetőségét, de a türelemmel viselt megpróbáltatásokért a jutalom sem marad el: új ízeknek, régmúlt korok illatainak felfedezése és megosztása azokkal, akik örömmel ülnek le majd az asztalunk köré. Ajándék neki","brand":"Publio","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125046407552,"sku":null,"price":33.66,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_4899fb4d-f66a-41a3-a53e-60e1dad4b030.jpg?v=1793400484","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/karpatkemence-1100ev-izei","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}