{"product_id":"kosarsuli-uj-kihivok","title":"KOSÁRSULI - ÚJ KIHÍVÓK","description":"Mester Klaudia idén kezdi a második tanévét a budapesti Kosársuli b osztályában. Beköltözött az iskola kollégiumába, életében először tagja igazi baráti társaságnak, ráadásul hamarosan elkezdődnek a budapesti bajnokság döntői is. A tanévkezdést azonban beárnyékolja, hogy az első félévben együtt edzenek a d-sekkel, Kondor Marcell Rudolf osztályával...Marci az évfolyam legmagasabb játékosa, egy híres kosárlabdázó fia, és nem mellesleg Klau gyerekkori legjobb barátja. Ő kóstolta meg az első sütijét, tőle kapta az első levelét, és együtt néztek először horrorfilmet. A lány vele ment élete első kosármeccsére, vele edzett először, és ő segített bedobni az első kosarát is. Elválaszthatatlanok voltak, csakhogy Marci öt évvel ezelőtt megváltozott: váratlanul megszakított minden kapcsolatot a lánnyal, és a második keresztnevét kezdte el használni, ezért a többiek a suliban már Rudkóként ismerik.Így most, amikor a suli korrepetáló programjának keretében összepárosítják őket, Klau először hallani sem akar a dologról. Mégis, ahogy belevetik magukat a közös tanulásba és lassan elkezdenek ismét megnyílni egymás felé, talán tisztázhatják, hogy valójában mi történt köztük. Mert hiába telt el öt év, amit egyszer együtt kezdtek el, arra a szívük mindig emlékezni fog.A Kosársuli új része ismét számos izgalmat tartogat  új kihívók lépnek pályára, barátságok köttetnek, szerelmek szövődnek, miközben mindenki azt csinálja, amit a legjobban szeret: kosarazik.","brand":"KOLLÁR BETTI","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125247308160,"sku":null,"price":15.38,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_f3d5ab78-8404-446e-8722-145b7d2f1a86.jpg?v=1793412083","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/kosarsuli-uj-kihivok","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}