{"product_id":"kosza-utak","title":"KÓSZA UTAK","description":"Így kezdődöttDomi volt vagy hét éves, éppen ismerkedett a betűkkel és egyben az olvasás örömével, amikor kezébe adtam egy ütött-kopott könyvet: a Jelky András kalandjait. Ha jól emlékszem, egy szuszra kiolvasta, és a könyv végére már biztosan tudta, hogy mit szeretne csinálni, ha felnőtt lesz. Megkerülni a földet, gyalog, szamárháton, akárhogyan. Iszonyatos kíváncsiság ébredt benne a mi kis világunk kincsestára iránt, és hamarosan elő is állt egy részletes leírással, amely tartalmazta az útvonalat, valamint az utazáshoz szükséges tárgyak listáját a legutolsó cérnáig és varrótűig bezárólag. A közlekedési eszköz időközben praktikus okokból lakóbusszá változott, a költségeket pedig a család összes ingóságának és ingatlanjának eladásából kívánta fedezni. A család merev ellenállása és az élet egyéb kötelezettségei (tanulás, hivatás) miatt az álom megvalósítása elhalasztódott, de a világ felfedezéséről nem tett le. A sok egyéb teendő mellett a Földet csak apránként és nem is teljesen sikerült megkerülnie, a lakóbusz pedig időközben hátizsákká változott. Ám minden egyes utazás olyan nagy élmény volt, hogy ezeket napló formájában meg akarta őrizni magának. Ez a könyv ezekből a naplókból és élményekből válogat.Nézze el a kedves olvasó, hogy az útleírások a világ egyes tájairól mind térben mind időben szaggatottak, de így hozta az élet. A könyv így is betekintést nyújt sokszínű világunkba, és talán kedvet csinál másoknak is annak megismeréséhez.A SZERZŐ ÉDESANYJA","brand":"LENDVAI DOMONKOS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125248356736,"sku":null,"price":8.98,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_0b7030be-3a36-4260-974e-804c20574561.jpg?v=1793403522","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/kosza-utak","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}