{"product_id":"levelek-kr-e-49-45","title":"LEVELEK KR.E. 49-45.","description":"Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 10643) szónok, politikus, ügyvéd Arpinumban (ma: Arpino) született, de családjával már fiatalon Rómába költözött. Lokálpatriotizmusa identitástudatának egyik jellegzetes vonását képezte, amelynek megfelelően mindig azt hirdette, hogy valójában két hazája van: szülővárosa és a birodalom fővárosa. Ügyvédi működésének köszönhetően hamar nagy népszerűségre tett szert, ami segítségére volt abban, hogy homo novusként eljusson a hivatali ranglétra legmagasabb fokára: Kr. e. 63-ban consul lett. Egész életében a köztársaság védelmezőjeként tekintett saját magára, politikai jelszava a concordia ordinum (a rendek egysége) volt, miszerint a senatori és a lovagrend összefogásával szükséges megvalósítani Rómában azt a társadalmi egyetértést, amely a köztársaság válságát megoldhatja. A polgárháború idején Caesar és Pompeius közül az utóbbi mellé állt. Ebből az izgalmas, eseménydús időszakból származnak azok a levelek, amelyek jelen kötetben olvashatóak. A politikai válság miatt nehéz helyzetbe került Cicerónak ráadásul súlyos magánéleti gondokkal is meg kellett küzdenie: Kr. e. 46-ban, több mint harminc év házasság után elvált feleségétől, egy évvel később pedig elveszítette hőn szeretett leányát, Tulliát. Milyen lehetett valójában az a Marcus Tullius Cicero, aki a mai napig meghatározó alakja Róma történetének? Ennyi évszázad távlatából nehéz lenne a kérdésre válaszolni. Megőrzött leveleinél talán semmi sem nyújthat hűségesebb képet arról, miként élte meg sikereit és kudarcait.A Cicero: Levelek első kötete Havas László és Óbis Hajnalka fordításában 2021-ben látott napvilágot, és a Kr. e. 4544 közötti időszak leveleit a","brand":"CICERO, MARCUS TULLIUS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125346693504,"sku":null,"price":9.82,"currency_code":"EUR","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_e3c1a189-9aad-463a-b85a-9bc9c472a8cf.jpg?v=1793396878","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/levelek-kr-e-49-45","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}