{"product_id":"megirni-kotelesseg","title":"MEGÍRNI KÖTELESSÉG","description":"Szilágyi Árpád a Bolyai Egyetem hallgatója volt, s 1956-ban, a magyar forradalom napjaiban levelet írt az Irodalmi Újság szerkesztőségének, amelyben kifejezve szolidaritását, megírta, hogy milyen helyzetben van a romániai magyarság, különösen az ifjúság. A levél a Szekuritátén kötött ki, s őt hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték. Szamosújváron az 1958. július 14-i börtönlázadás megtorlása során félholtra verték, onnan Zsilavára, egy szigorított börtönbe került. 1959-ben a Fekete Kéz perében mint a szervezkedés értelmi szerzőjét újabb 22 évre ítélték. Désen, majd újra Szamosújváron töltötte a rá kirótt éveket, 1964 augusztusának elején az általános közkegyelemmel szabadult.Börtönemlékeit Az áldozat címmel már korábban megírta. Most a megelőző és a rabság éveit a szabadság körülményei között követő életútjával is megismerkedhetünk: nélkülözésekkel tele gyermekkorával, a kollektivizálás idején falujában történt hatalmi erőszakoskodásokkal, amelyek ellen kisdiákként röpcédulákat írva maga is tiltakozott, az egyetemi diploma megszerezésének kálváriájával és a balánbányai geológus évekkel, ahol priuszát folyton felemlegették, s ő a börtönévek nyomán kiújult betegségekkel küzdve, kénytelen volt feladatköréhez nem tartozó nehéz munkakörülményeket is vállalni.A könyv hiteles és megrázó tanúság azok számára, akiknek tudatában már a kommunista rendszer összeomlása, 1989 is történelem.","brand":"SZILÁGYI ÁRPÁD-DÁVID GYULA[SZERK.]","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125649600896,"sku":null,"price":11.23,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_1ea93751-c5fe-4061-b944-bc12882f258c.jpg?v=1793398681","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/megirni-kotelesseg","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}