{"product_id":"nem-nema-a-tobbi","title":"NEM NÉMA A TÖBBI","description":"A kilencvenes években járunk, a rendszerváltás utáni Magyarországon. Ahogy a társadalom új alapokra helyezi a működését, úgy próbálja a kamasz Dalma is összerakni önmagát, a gyerek létből átjutni a felnőttéválás útvesztőin. És ez nem megy könnyen.A családjáról lehámló biztonság, a veszekedések, és az ikertestvérével vívott örök verseny elhiteti vele, hogy neki legfeljebb mellékszerep jut az életben. Aztán egy szavalat félresikerült pillanatában, a recsegő mikrofon mögött egyszer csak megtörténik valami: megérzi a színpad súlyát és felszabadító erejét. Innen vezet az út egy fiatalokból álló színházba, ahol először találkozik egy közösséggel, amely egyszerre befogadó és könyörtelen.A társulat középpontja Dávid  a kiszámíthatatlan, nyers tehetségű, önmagát is felőrlő Mercutio, aki előtt senki sem tud rejtve maradni. Dalmát épp ez a figyelem emeli ki először a csendből, a fiú kemény mondatai, váratlan gyengédségei és vakmerő dühkitörései olyan tükröt tartanak elé, amelyben kénytelen meglátni saját lehetőségeit is.Ahogy közeledik a bemutató, Dávid egyre veszélyesebb sodrásba kerül, és a tehetsége mögött feltáruló önpusztító erő lassan tragikus pályát rajzol. Dalmának el kell döntenie, hagyja-e magát magával rántani, vagy kilép onnan, ahol elsodorhatnák. Felnőni számára most azt jelenti: felismerni, hogy a saját hangját csak akkor találhatja meg, ha mer elmozdulni attól, ami lehúzza.Várkonyi Eszter színháztörténész, színész, tévériporter, gyerekkora óta szenvedélyesen érdeklődik az irodalom és a színház iránt. Két évtizeden keresztül játszott független és kőszínházi társulatok előadásaiban, az írás felé az utóbbi években, gyermekei születése után fordult. Jelenleg televíziós újságíróként dolgozik.","brand":"VÁRKONYI ESZTER","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125999038848,"sku":null,"price":11.76,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_35a24266-5879-4a9c-8597-6add629e1125.jpg?v=1793397733","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/nem-nema-a-tobbi","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}