{"product_id":"piaci-viszonyok","title":"PIACI VISZONYOK","description":"A Piaci viszonyok egy ízig-vérig korunkba ágyazott, kapitalista, realista regény, drámai történet arról, hogy mit meg nem tesz az ember azért, hogy megvalósítsa álmait. A rendszerváltás nyerteseinek unokái  ahogy minden ember  a jó életre vágynak. Na igen, de milyen ez a jó élet egy olyan világban, ahol Isten halott, a nemzeti ünnepek hosszú hétvégék, a felsőközéposztály tagjai multiknál dolgozó fogaskerekek, politikai erényeik pedig a globális civil társadalom bágyadt mosolyú idiótái által előre gyártott, lefagyasztott és kellő időben kiolvasztott üres közhelyek? Ebben a világban mozog a Mester, Halász és Lovas család három generációja. Mindhárom család a rendszerváltás nyertese, ám az évek során ki így, ki úgy sáfárkodott a megszerzett vagyonnal. A Halász és Lovas család rosszul, így kénytelenek a Mester klán árnyékában meghúzni magukat. Halász Zoltán és Lovas Tamás a két család legifjabb, szépreményű, harmincas éveinek elején járó tagja, és bár a felsőközéposztály kivételezett életét élik, mégsem boldogok, miközben Halász életébe a nem várt, bár vészterhes szerelem is beköszönt.Hogy is lehetnének boldogok száműzött királyokként? Hiszen mint minden számkivetett uralkodónak, nekik is minden vágyuk visszaszerezni elvesztett hatalmukat. Ehhez azonban, ahogy régen is, úgy most is, ölni kell.KÖTTER TAMÁS: József Attila-díjas író, 2012 óta számos népszerű novella és regény (többek közt: IKEA,  vasárnap; Rablóhalak; Frontnovellák a II. világháborúból) szerzője. Nem titkolt írói célja, hogy részletesen bemutassa a felső-középosztály világát, miközben kíméletlen pontossággal és gúnnyal, ugyanakkor szellemesen világítja meg azt is, hogy az ún. magyar elit hogyan próbálja adaptálni a globális elit által megvalósított élet- és létformákat.","brand":"KÖTTER TAMÁS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60126279041408,"sku":null,"price":14.03,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_2e5a81a3-a082-4f43-97c8-60a11047db46.jpg?v=1793412380","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/piaci-viszonyok","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}