{"product_id":"reciprok","title":"RECIPROK","description":"A regény egy kivert kutya története, aki egy beomlott ház romjai alatt rátalál Granicsári Gézára, s megmenti az életét. Granicsári 1959-ben élete sorsfordulójához érkezik: érett fejjel próbál pályát módosítani s egy szatirikus regényt ír, mely a Rákosi-érában szerzett tapasztalatait rögzíti. Átmenetileg a hatalom kegyeltjévé válik, luxuslakás, filozófusnő-feleség, barátok és hízelgők töltik ki új életét, de sokan kétlik, vajon ő maga írta-e a Fenékig tejföl című regényt? Granicsári rádöbben, hogy mindannak, amiben politikai téren és a privát életben szinte vakon hitt, már a reciprok értéke az uralkodó. Fiatalabb pályatársa, Hóka Gyuri, kéretlenül szemtanúja lesz, ahogy Granicsári megszegi a hatodik parancsolat, vagyis öl, ő pedig azzal bünteti érte, hogy a kilencedik parancsolatot áthágva, és megtorlásként felebarátja házastársával próbál  ha sikerül  szeretkezni. NYERGES ANDRÁS 1940-ben született Budapesten. Dolgozott dramaturgként (Irodalmi Színpad, Magyar Rádió), kiadói szerkesztőként (Kossuth, Móra), volt rádiókritikus (Magyar Nemzet), filmkritikus (Kritika), publicisztikai oknyomozó sorozata 1993-tól a Magyar Hírlapban (Szúrópróba), 2004 óta az Élet és Irodalomban (Színrebontás) jelenik meg. Voltomiglan című regénye németül két kiadásban, valamint olaszul is megjelent. A Reciprok a tizenegyedik regénye.Munkásságát 1990-ben Gábor Andor-díjjal, 2000-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2004-ben Magyar Lajos-díjjal, 2013-ban Füst Milán-díjjal ismerték el.","brand":"NYERGES ANDRÁS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60126422008192,"sku":null,"price":5.59,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_7b9e04e1-a073-4fef-9dac-5c7654e7f8bd.jpg?v=1793398247","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/reciprok","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}