{"product_id":"richmond-grofja-beint","title":"RICHMOND GRÓFJA BEINT","description":"Néhány évvel ezelőtt egy kisebb színház rendezője azzal keresett meg, hogy átírnék-e nekik egy Shakespeare-drámát egyfelvonásosra úgy, hogy legfeljebb öt-hat szereplője legyen. Először nemet mondtam, de közben nagy kihívást éreztem lehetetlen kérésében, s belekezdtem a III. Richárd átírásába. Négy szereplője lett és azt a címet kapta, hogy Richmond grófja beint. Ez így jól lesz  mondta , de kellene még egy ilyen, mert a közönségnek akkor van igazán színházi élménye, ha közben legalább egy szünetet tartunk. Nagy divat most a Macbeth, meg tudnád csinálni? Ezt úgy képzeltem el, mintha a reformkor elején egy vándortársulat adná elő, majd, hogy még nagyobb színházi élménye legyen a remélt közönségnek, átírtam a Coriolanust is. Hanem akkorra éppen kitört a koronavírusos világjárvány, a színház átmenetileg bezárt, a három egyfelvonásos Shakespeare pedig maradt a számítógépemben. Most újra olvasva a már-már elfeledett kísérleteket, megerősítették régi gyanúmat, hogy mindig, mindenütt feltűnhet egy-egy jobbsorsra érdemes, de a hatalomtól vagy a hatalomvágytól megrészegült Coriolanus, III. Richárd vagy Macbeth. Akik aztán a dramaturgia szabályai szerint rendesen elbuknak. (Sumonyi Zoltán)","brand":"SUMONYI ZOLTÁN","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60126456512896,"sku":null,"price":5.33,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_5a3eb537-9817-41b2-b115-3a026b2e7841.jpg?v=1793397662","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/richmond-grofja-beint","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}