{"product_id":"sajat-utakon","title":"SAJÁT UTAKON","description":"Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel. Ha kellett, elfogadták, hogy csak függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat. Nem mindig jártak sikerrel, de soha nem adták fel. Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak, dolgoztak. Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés nélkül.A kötet lapjain tizenöt nő portréja bontakozik ki, az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig. Olyan személyiségeké, mint Katharina von Bora, Luther felesége és a reformáció legtehetségesebb topmenedzsere; Anna Maria van Schurmann, a 17. századi Európa legokosabb asszonya; Maria Sibylla Merian, a rovartan tudományának megalapozója és lélegzetelállító illusztrációk alkotója; Johanna Schopenhauer, az első sikeres hivatásos írónő; vagy épp a rézrozsdazöld festéket termelő montpellier-i nők, akik a 18. században felszámolták a két nem fizetése közötti bérszakadékot.A modern női történetírás szerint Anna Melanchthon élete azt példázza, hogy a szellem szabadságát hirdető, az embert önállóan dönteni és gondolkodni képes lénynek tekintő humanizmus kizárta a nőket abból, hogy ennek az ideálnak megfelelően éljenek és válasszanak hivatást. Annát, aki a képzettségénél és az adottságainál fogva feltehetően legalább annyira alkalmas lett volna professzornak, mint a férje, még csak hallgatónak sem vették volna fel. Az első, német egyetemen doktoráló nő (és egyben az első német orvosnő), Dorothea Christiane Erxleben, 1754-ben Halléban kapta meg a diplomáját, miután Nagy Frigyes porosz király felszólítására az egyetem kénytelen volt levizsgáztatni őt. Ám ő sem hivatalos medikushallgatóként, hanem orvos édesapjától sajátította el a szakmája elméleti és gyakorlati tudnivalóit. A társadalmi elvárások és a biológiája foglyaként Anna Melan","brand":"MÖRK LEONÓRA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60126507073920,"sku":null,"price":12.63,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_24f2d061-e125-478d-a472-bcad94d7ea0f.jpg?v=1793407140","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/sajat-utakon","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}