{"product_id":"seiobo-jart-odalent","title":"Seiobo járt odalent","description":"\u003cp\u003eSusan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében - a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen. A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végleges drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.\u003c\/p\u003e","brand":"Krasznahorkai László","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60118707667328,"sku":null,"price":22.45,"currency_code":"EUR","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60118707700096,"sku":null,"price":9.82,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_f79e87bf-5f44-494a-8861-f982f345f553.jpg?v=1793406614","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/seiobo-jart-odalent","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}