{"product_id":"szokevenyek-1","title":"SZÖKEVÉNYEK","description":"Zsarnóth Attilát, a fiatal, tehetséges nyomozót nem érdekli a politika, de szereti a rendet. Igazából egy kicsit hálás is a rendszernek, amiért intézetis gyerekből rendőr válhatott belőle. Az 1970-es évek elején járunk: a gazdasági reform már lefulladt, a beatkultúra, legalábbis Magyarországon, viszont épp erőre kap  nem mintha Zsarnóthot ez az új, csörömpölő zene különösebben érdekelné.Őt most leginkább az érdekli, hogy hova tűnhetnek el egyre gyakrabban az intézetekből szökött lányok; meg az, hogy kiderítse az apja halálának titkát. Mert aligha hihető, hogy 1956-ban, amikor az ellenforradalmárok betörtek a börtönbe  ahol köztörvényes bűncselekmény miatt ült , egyszerűen szívrohamot kapott a félelemtől.Egyszer csak a két nyomozás ugyanahhoz az emberhez vezet  és talán minden titokra fény derül.Mátyás Győző regénye ravaszul szőtt krimi  és egyben a hetvenes évek elejének bravúros felidézése.MÁTYÁS GYŐZŐ (19542021) író, szerkesztő, filmesztéta, egyetemi oktató volt. 1992-ben Bilincstörők című elbeszéléskötetével jelentkezett szépíróként, majd élete utolsó két évében ismét rendszeresen publikált novellákat, valamint egy egyfelvonásos drámát.","brand":"MÁTYÁS GYŐZŐ","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60127204770176,"sku":null,"price":8.42,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_436c5453-b9d4-4aab-a878-c474a63b82ed.jpg?v=1793403455","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/szokevenyek-1","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}