{"product_id":"tanyasiak","title":"TANYASIAK","description":"A regény szereplői Kiskunhalas környékén éltek az 1900-as évek legelején. Zénó és Teréz, a főszereplők, a nagyszüleim voltak. Csak Terézt ismertem. 10 éves koromig megadatott, hogy ő volt az imádott nagymamám. Hogyan éltek igazán? Azt nem tudom. Milyen emberek voltak? Azt csak sejtem. 10 gyerekük született. Az egyik gyermeküket, a keresztanyámat megkérdeztem, milyen ember volt Zénó? Az egekig magasztalta. Megkérdeztem a 19 évvel később született húgát, az édesanyámat, nos ő homlokegyenest mást mondott. Így teljesen az ösztöneimre hallgatva írtam meg történetüket. Arra a felismerésre hagyatkoztam, hogy megjavulni jöttünk a Földre. Hogy ki, mikor ismeri ezt fel, ezt nem lehet előre borítékolni. Van aki sosem. Igyekeztem a környezetükről is árnyalt képet festeni. Csetlenek, botlanak a szereplők, emberiek és embertelenek, elbuknak, majd felállnak, pont úgy, ahogy mindenki. Ez a kor nagyon izgalmas. A paraszt emberek élete nagy lehetőségeket rejtett. Természetközelben éltek, közösségben, egymásra utalva, szép hagyományokat követve. Persze küzdelmes volt, rengeteget dolgoztak, sokszor közbeszóltak a természet erői, a betegségek, a tragédiák, amik ellen nem volt orvosság. Mégis, én ezt az időszakot aranykornak nevezem.","brand":"MUSKÓ GABRIELLA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60127336792448,"sku":null,"price":16.84,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_ebe2ebe4-8d3e-4e1d-b5be-9ca4b1123eb9.jpg?v=1793402777","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/tanyasiak","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}