{"product_id":"tinicunami","title":"Tinicunami","description":"\u003cp\u003eGyakorló szülőként rémálom, amikor az angyali kisgyerekből a tinédzser kor beköszöntével egyszerre mintha egy teljesen más személyiség venné át az uralmat gyerekünk felett. A forgószél, amely épp átsöpör rajtunk, a kiskamaszkor, és jobb, ha már az elején tudjuk, hogy nincs rá gyógymód. A túlélésnek azonban van titka: meg kell értenünk, mi zajlik a javában fejlődő agyban, amely másképp működik, mint a felnőtteké. Barbara Tamborini és Alberto Pellai tud erről egyet s mást: a fejlődő életkor pszichológiájának szakértőiként és két kiskamasz szüleiként (valamint két másik gyereké, aki még csak ezután lesz az) biztos kézzel vezetnek be minket ennek az életkornak a csodái közé, s ellátnak minket megfelelő tanácsokkal ahhoz, hogy bár lehetetlennek látszik, de megtaláljuk a megfelelő kommunikációs csatornát. De nem csupán erről van szó. Segítenek abban is, hogy magunkba nézzünk, s megértsük, milyen típusú szülők vagyunk és szeretnénk lenni. Ily módon \"elég jó\" anyukák és apukák lehetünk, akik képesek eltöprengeni a saját hibáikon, és ha kell, változtatni az irányon. Mindezt anélkül, hogy túlságosan komolyan vennénk magunkat, ebben a világban ugyanis tökéletesség nem létezik.\u003c\/p\u003e","brand":"Alberto Pellai - Barbara Tamborini","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60119077421440,"sku":null,"price":8.4,"currency_code":"EUR","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_993165a4-a25f-46b1-8cc4-565466c68e94.jpg?v=1793397183","url":"https:\/\/vydavatelstvopublio.sk\/products\/tinicunami","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}