Krüzselyi Attila

Emlékszem, hogy magyartanárom - dr. Jáki Ferenc - kapacitált bennünket, hogy írjunk verset. Semmi kötöttség sem volt, de egy árva klapanciát sem tudtam leírni. Feri bácsira azóta is nagy szeretettel, tisztelettel és hálával emlékszem. Ő egy poliglott és polihisztor ember volt, fantasztikusan művelt. Tudásából bőségesen ontotta számunka a kultúra gyöngyszemeit. Ennek ellenére évtizedekig – egészen 2005 tavaszáig – nem írtam verset.
Az első versem után jöttek a továbbiak. Valahogy felbátorodtam, annak ellenére, hogy tudtam és tudom, hogy nem vagyok KÖLTŐ. Én önmagamat amatőr versfaragónak gondolom. A saját gyönyörűségemre írtam/írok és eleinte titkoltam is verseimet a környezetem előtt. Aztán ebben a tekintetben is felbátorodtam és úgy gondoltam, hogy talán vannak olyan verseim, amelyek ismerőseimnek, barátaimnak is tetszhetnek és örömet okozhatnak, bennük gondolatokat ébreszthetnek.
Verseim, a témaválasztás tekintetében, meglehetősen eklektikusak. Csak akkor tudok verset írni, ha valami feszíti a lelkem, a gondolataim. Egyszóval érzelmek kellenek, vagy fájóak, bosszantóak, vagy kedvesek, vágykeltőek. Enélkül nem megy. Ez is igazolja, hogy amatőr vagyok. Nem művész, még csak mesterember sem.
Szeretettel ajánlom verseimet minden Olvasómnak, aki megtisztel figyelmével, amit nagyok köszönök.